A.R. Rahman Apple Vision Pro-ra viszi zenéit egy új VR-alkalmazással
Írta: Ostroml
Új fejezetet nyit digitális pályafutásában A.R. Rahman. A világhírű indiai zeneszerző július 22-én elindítja ARR Immersive nevű alkalmazását Apple Vision Pro készülékekre, amelyben több évtizedes életművét alakítja át térbeli és virtuális valóságra épülő zenei élménnyé. A fejlesztők azt is megerősítették, hogy Meta Questre is készül egy változat, amely később válik elérhetővé.
Rahmant világszerte elsősorban a Gettómilliomos (Slumdog Millionaire) Oscar-díjas filmzenéjéről ismerik, az új alkalmazás azonban jóval túlmutat egy hagyományos zenei platformon. Az ARR Immersive célja, hogy a felhasználók ne csupán meghallgassák a zenéket, hanem térben átélhető audiovizuális élményként tapasztalják meg azokat.
Az alkalmazás egyik legfontosabb eleme a Le Musk című, 360 fokos VR-film, amely korábban a Cannes XR Festivalonmutatkozott be. A produkció most először válik elérhetővé Apple Vision Pro készülékeken, ráadásul kifejezetten a térbeli megjelenítéshez újragondolt változatban.
A nyitókínálat több exkluzív tartalommal is bővül. Ezek között szerepel három Kathak-táncelőadás, amelyek az indiai klasszikus táncművészetet ötvözik nyugati nagyzenekari hangszereléssel. Az előadásokban Pranith AP, Palak Chauhanés a Mudra IV társulat működik közre, a koreográfiát pedig Shrita Baskar készítette.
Az alkalmazás része lesz az ARR Live szekció is, ahol Rahman koncertfelvételei kapnak helyet, miközben a fejlesztők már további immerszív tartalmakon is dolgoznak.
A zeneszerző szerint a projekt alapötlete abból indult ki, hogy a zene mindig több volt számára puszta hangoknál. Úgy fogalmazott, célja egy olyan digitális tér létrehozása volt, ahol a közönség nem csupán nézője vagy hallgatója, hanem aktív résztvevője lehet az előadásoknak.
A.R. Rahman az utóbbi időben több rangos elismerésben is részesült, nemrég Washingtonban átvette az Academy of Achievement Awardot, emellett jelenleg Hans Zimmerrel együtt dolgozik Nitesh Tiwari nagyszabású Ramayanacímű filmeposzának zenéjén.
Az ARR Immersive július 22-től tölthető le az Apple Vision Pro alkalmazásboltjából, míg a Meta Questre szánt verzió a fejlesztők ígérete szerint a közeljövőben válik elérhetővé.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: