Kultúrákat köt össze az Acid Arab új albuma
Írta: Ostroml
Az Acid Arab bemutatta negyedik stúdióalbumát, a Resonance-t, amely továbbviszi a francia–algériai formáció védjegyévé vált zenei világot. A 16 dalból álló lemez ezúttal is az elektronikus zene és a közel-keleti hangzás találkozására épül, de a duó most R&B-, trap- és trip-hop-hatásokkal is tovább szélesíti saját univerzumát.
A párizsi kollektíva megalakulása óta az együttműködésekre építi alkotói szemléletét, és ez a Resonance esetében sincs másként. Az albumon több vendégelőadó is hallható, köztük Wael Alkak, Yasmine Hamdan és Cheba Ibtissem, akik mind saját zenei és kulturális hátterükkel gazdagítják a produkciót.
A zenekar szerint az új album nem a különböző kultúrák közötti különbségeket hangsúlyozza, hanem azt mutatja meg, hogyan születhet valami új a közös alkotásból. A Resonance számukra egyfajta korlenyomat, amely egyszerre tükrözi a mai kulturális és zenei sokszínűséget.
Ennek egyik legjobb példája a Ktafi Bardine, amelyben Cheba Ibtissem működik közre. A zenekar ezt a dalt az album egyik legfontosabb szerzeményének tartja, mert sűrítve foglalja össze mindazt, amit az Acid Arab képvisel.
Hasonlóan meghatározó állomás a La Nada, amely a spanyol énekesnő és színésznő, Najwa Nimri közreműködésével készült. Az Acid Arab szerint ez az együttműködés olyan kreatív irányba vitte a dalt, amelyre önerőből valószínűleg sosem jutottak volna el.
Bár az album egyes szerzeményei – például a Yasmine Alsham – társadalmi és politikai témákat is érintenek, a formáció nem tekint magára hagyományos értelemben vett politikai zenekarként. Úgy vélik, hogy maga a kulturális együttműködés is állásfoglalás, hiszen a közös alkotás képes hidakat építeni különböző emberek, közösségek és nézőpontok között.
A Resonance ezért nem egyetlen konkrét üzenetre épül, hanem a találkozások erejére. Az album azt mutatja meg, hogy a zene képes lebontani az előítéleteket, új perspektívákat nyitni, és olyan közös teret létrehozni, ahol a különböző kulturális hatások természetes módon kapcsolódnak egymáshoz.
Az új lemez ismét bizonyítja, hogy az Acid Arab továbbra is az elektronikus zene egyik legegyedibb formációja, amely következetesen ötvözi a klubzenét a hagyományos közel-keleti hangzásvilággal, miközben folyamatosan új inspirációk és együttműködések felé nyit.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: