Cikkek: 26092 | Ma megjelent: 41
onemusic logo

Amelie Lens bejelentette: második gyermekét várja

Írta: Ostroml

Amelie Lens közösségi oldalain jelentette be, hogy második gyermekét várja férjével, Farragóval. A belga techno DJ egy fotókból és rövid videókból összeállított Instagram-posztban mutatta meg először a babapocakját. A meghitt válogatásban férje és 2023 decemberében született kislányuk, Kiki is feltűnik, családi, nyaralós és turné közben készült pillanatokon.

A producer a bejelentéshez kapcsolódó Instagram-sztoriban elárulta, hogy eddig igyekezett eltakarni a várandósságát, de mostanra már egyre nehezebb volt titokban tartani.

„Most már akkora a pocakom, hogy sokkal nehezebb elrejteni, mint Kikinél volt.”

Amelie Lens korábban nyíltan beszélt arról is, hogy az anyává válás útja korántsem volt könnyű. Többször is megosztotta követőivel a vetélésekkel és a veszteségekkel kapcsolatos tapasztalatait, ezért a mostani bejelentés sok rajongó számára különösen megható pillanat volt. Korábban arról is beszélt, hogy szeretné megmutatni: az anyaság és a DJ-karrier nem zárják ki egymást, és reméli, hogy történetével másoknak is erőt adhat.

A hírre szinte azonnal reagált a nemzetközi techno közösség. A gratulálók között ott volt Sara Landry, Charlotte de Witte, Indira Paganotto, Adriatique, OTTA, Maddix, Nina Kraviz, Adam Beyer, Daria Kolosova, Anfisa Letyago, Miss Monique és sok más ismert előadó is.

A várandósság ellenére Amelie Lens nem lassít. A nyári naptára továbbra is tele van a világ legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljaival, köztük a Kappa FuturFestival, az Awakenings, a DOUR Festival, a Tomorrowland, a Monegros Desert Festival, a Hard Summer Los Angelesben és az Amsterdam Dance Event is szerepel a fellépései között.

A rajongóknak ráadásul nemcsak a koncertjei miatt lesz izgalmas az ősz: első stúdióalbuma, az AURA szeptember 4-én jelenik meg, így 2026 Amelie Lens számára szakmailag és magánéletében is mérföldkőnek ígérkezik.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket