Cikkek: 29334 | Ma megjelent: 31
onemusic logo

AMÉMÉ a Chulóval zárta első ibizai One Tribe-rezidenciáját

Írta: Ostroml

AMÉMÉ számára ugyanoda futott ki az idei nyár két fontos története. Szeptember 18-án megjelent a Chulo az Altra Moda Music gondozásában, néhány héttel azután, hogy véget ért a One Tribe első önálló ibizai rezidenciája. A szám már hónapok óta rendszeresen felbukkant a DJ szettjeiben, és a nyár egyik legtöbbet kért darabjává vált, mire elkészült a hivatalos kiadás. 

A Chulo nem próbálja túlbonyolítani azt, ami a tánctéren már működött. 124 BPM-es afro-house trekk, feszes perkusszióval, gördülő basszussal és egy könnyen felismerhető vokális motívummal. A 2 perc 42 másodperces kiadás lényegében azt az energiát sűríti stúdióverzióba, amelyet AMÉMÉ egész nyáron közönség előtt csiszolt. 

Ehhez adott megfelelő hátteret a Cova Santa. A One Tribe július 30. és augusztus 27. között öt csütörtöki estére költözött be az ibizai helyszínre, ami a kollektíva első dedikált rezidenciája volt a szigeten. Az intim, részben szabadtéri környezet jól passzolt ahhoz a közösségi gondolathoz, amelyből AMÉMÉ eredetileg felépítette a projektet. 

Az öt este programját szándékosan mozgatták különböző afro-house irányok között. A nyitóbulin LP Giobbi, JAMIIE és Kilimanjaro is játszott, később HoneyLuv, Da Capo, Kasango, Kitty Amor, Coco & Breezy, Cincity és Philou Louzolo is érkezett. Az augusztus 27-i záróesten AMÉMÉ mellett Coco & Breezy, Kitty Amor, NenaHalena, valamint Cincity és Philou Louzolo közös szettje szerepelt a programban. 

A One Tribe története ennél jóval kisebb léptékben indult. AMÉMÉ – polgári nevén Hubert Sodogandji – Beninben nőtt fel, később New Yorkba költözött, a projektet pedig 2017-ben indította el bulisorozatként. A kezdeti brooklyni eseményekből idővel nemzetközi platform, majd butik kiadó nőtt ki, miközben a One Tribe megjelent Londonban, Berlinben, Amszterdamban és Miamiban is. Az ibizai öt hét ebből a szempontból már nem egyszerű vendégszereplés volt: először kapott saját, folyamatos helyszínt a koncepció a szigeten. 

AMÉMÉ zenéjében ugyanez a több helyről összerakott háttér hallható. Az afro-house alapokat tribális perkussziókkal és deep house-elemekkel keveri, az idei kiadások pedig elég széles skálán mutatták meg ezt. Franc Falával elkészítette a könnyedebb Wait For You-t, Baggi és Three Drives társaságában pedig a trance-korszak egyik legismertebb darabjához, a Greece 2000-hez nyúlt hozzá

A nyár közben jóval túlmutatott Ibizán. AMÉMÉ játszott Miami Jungle Islandjén, a barcelonai Brunch Electronikon és a New York-i Knockdown Centerben, Londonban pedig külön tetőteraszos One Tribe-eseményt tartottak. Ibizán a saját rezidencia mellett a Hï és az [UNVRS] programjában is feltűnt, Berlinben pedig One Tribe-kamionnal csatlakozott a Rave The Planethez. 

A Chulo így jó helyen tesz pontot AMÉMÉ 2026-os nyári időszakának végére. Előbb a tánctéren bizonyított, és csak utána lett belőle hivatalos megjelenés – miközben a One Tribe ugyanezen a nyáron jutott el az alkalmi nemzetközi eseményektől az első saját ibizai rezidenciáig.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket
HUGEL
szakertoikonyvek.hu