Cikkek: 14597 | Ma megjelent: 0
onemusic logo

Andrew Dum első kislemeze: Healing – egy új korszak kezdete

Írta: Ostroml

Andrew Dum, a feltörekvő DJ és producer új fejezetet nyit pályafutásában, hiszen megjelentette első kislemezét, a Healinget, amely hamarosan érkező, azonos című EP-jének része. Az alkotás különlegességét a tehetséges énekes és dalszerző Roundrobin közreműködése adja, aki hangjával és inspirációjával gazdagította a produkciót.

Andrew szerint a Healing minden hangja az ő történetének darabjait hordozza: a veszteséget, a reményt és az újjászületést. „A Roundrobinnal való közös munka egyensúlyt hozott a hangzásba, ami visszatükrözi azt az újjászületést, amit átéltem” – vallotta a producer.

A dalban melodikus szintetizátorok, zongora és érzelmekkel teli vokálok fonódnak össze, létrehozva egy mély és bensőséges zenei utazást. Andrew az elmúlt hónapokban már több fellépésén, köztük a világhírű UNTOLD Fesztiválonis tesztelte a számot, amely eddig kizárólag saját repertoárjában szerepelt.

A Healing most hivatalosan is megérkezett, és egy olyan korszak nyitányát jelzi, amelyben Andrew Dum hangzása tovább fejlődik, új színt hozva a melodikus house világába.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

Sneakerness
Nico Moreno at Arzenal
Above & Beyond - Bigger Than All Of Us in Budapest x Day&Night x Óbuda Bay & Cinema Hall x NOV29