Armin van Buuren és John Summit lebontotta a trance és a house közti falat

Néhány éve Armin van Buuren és John Summit közös szettje még inkább április elsejei tréfának hangzott volna, mint komoly fesztiválprogramnak. Az A State Of Trance Poland színpadán azonban egymással szemben álltak a pult mögött, és rövid idő alatt kiderült: a trance veteránja és a modern house egyik legnagyobb sztárja között több a közös pont, mint amit a műfaji címkék alapján sejteni lehetne.

A varsói Legia Stadionban rögzített teljes szett most online is visszanézhető, így már nem csak azok tudják, mi történt, akik ott álltak előttük. És ebben az esetben érdemes nem egyszerű B2B-ként gondolni az estére.

A kulcs maga a formátum volt.

Armin és Summit Face-to-Face, vagyis F2F felállásban játszott. Nem egymás mellett álltak egy hosszú DJ-pult mögött, időnként átadva egymásnak a következő tracket, hanem fizikailag is egymással szemben dolgoztak. Látták a másik reakcióját, folyamatosan kommunikáltak, és közben mindketten ugyanazt a stadiont próbálták olvasni.

Apróságnak tűnhet, de egy ilyen szett dinamikáját alapjaiban változtatja meg.

Egy hagyományos back-to-back könnyen két külön DJ váltott blokkjává válhat. Az F2F ennél direktebb játékot kíván. Valaki bedob egy ötletet, a másiknak pedig azonnal reagálnia kell rá. Nem tíz perc múlva, nem egy előre egyeztetett átmenettel. Ott, abban a pillanatban.

Varsóban pedig láthatóan élvezték ezt a helyzetet.

Armin van Buuren oldaláról érkeztek azok a hosszú, melodikus ívek, amelyekben több évtizednyi trance-rutin dolgozik. Tudja, hogyan kell egy nagy teret fokozatosan kinyitni, mikor kell elengedni a dobokat, és mennyi ideig lehet váratni több ezer embert, mielőtt visszaérkezik a kick.

John Summit egészen másfajta gravitációt hozott.

A gördülő basszusok és a mélyre húzott low-end folyamatosan visszarántották a szettet a tánctérre, így még a legnagyobb trance-es kiállások után sem veszett el a fizikai lendület. Summit zenéiben egyébként is régóta ott vannak a nagy vokális pillanatok – a Where You Are sikere erre talán a legjobb példa –, így Armin euforikusabb világába sem kellett idegenként belépnie.

A különbség inkább abban volt, hogyan jutnak el ugyanoda.

Armin felfelé épít. Summit előrefelé tol.

Az egyikük szereti néhány percre elemelni a közönséget a földtől, a másik gondoskodik róla, hogy közben a subbasszus továbbra is a mellkasban dolgozzon. Amikor ez a két gondolkodásmód megfelelő pillanatban találkozott, a szett nem trance és tech-house egymás utáni váltogatásának hatott. Egy harmadik tér nyílt közöttük.

A trackválasztás is erre épült. Átdolgozott trance-klasszikusok kerültek modern house-groove-ok mellé, miközben kiadatlan ID-k is felbukkantak. Ahelyett, hogy mindketten kizárólag a saját közönségüket próbálták volna kiszolgálni, inkább folyamatosan tesztelték, meddig lehet eltolni a határt a másik irányába.

És a stadion ment velük.

Ez talán fontosabb is annál, hogy melyik átmenet vagy drop működött a legjobban. Az Armin van Buuren F2F John Summit szett jól mutatja, mennyire kevésbé merevek ma már az elektronikus zene korábban szigorúnak tűnő műfaji határai.

A trance és a house közönsége persze soha nem élt teljesen külön világban, az elmúlt években azonban látványosan felgyorsult az átjárás. A gyorsabb tempók visszatértek, a trance-es szintik ismét megjelentek house- és techno-produkciókban, miközben a nagy fesztiválszínpadokon egyre kevésbé számít szentségtörésnek, ha egy DJ néhány perc alatt több alműfajon is keresztülmegy.

Summit részéről az ASOT közönsége ezért nemcsak új terep, hanem logikus következő állomás is. Armin számára pedig egy ilyen kollaboráció lehetőség arra, hogy a trance hagyományát ne vitrinen keresztül mutassa meg, hanem egy aktuális klubhangzással ütköztesse.

Az eredmény nem kompromisszum lett.

Armin nem próbált John Summit lenni, Summit pedig nem játszott trance-DJ-t. Mindketten megtartották azt, amiért a saját közönségük követi őket, majd megnézték, mi történik, ha a két világ ugyanazon a hangrendszeren, ugyanabban a pillanatban találkozik.

Varsóban működött.

És talán éppen ezért lett az elsőre valószínűtlen párosításból az idei fesztiválszezon egyik legtermészetesebb meglepetése.