Pénzügyi gondok az Axxon N. klubnál Lipcsében
Írta: Ostroml
A lipcsei Axxon N. klub, amely idén tavasszal nyitotta meg kapuit az egykori Institut für Zukunft helyszínén, alig néhány hónap működés után pénzügyi nehézségekkel szembesül. A klub ellen november 10-én indult meg az insolvenzeröffnungsverfahren, vagyis az az előzetes bírósági eljárás, amely azt vizsgálja, megnyitható-e egy hivatalos csődvédelem alatti folyamat.
A klub ennek ellenére változatlanul működik a Kohlrabizirkusban, hiszen az eljárás még csupán a csődvédelem feltételeinek vizsgálatát jelenti. Az üzemeltetők szerint az indulás időszaka gyengébben alakult a vártnál, amit a nyári hőség, a párhuzamos nagyrendezvények, valamint a szórakozási szokások átalakulása is nehezített. Jelentős terhet róttak a helyre a magas felújítási és karbantartási költségek is.
A klub csapata közölte, hogy októberben már stabilizálódott a pénzügyi helyzet, ugyanakkor jelenleg is tárgyalnak befektetőkkel a hosszú távú megoldás érdekében. A problémákat tovább árnyalja, hogy az Axxon N. ellen kifizetetlen tartozásokkal kapcsolatos panaszok is megjelentek, többek között az egyik Instagram-bejegyzés kommentjeiben.
Az Axxon N. programkoncepciója a nemzetközi sztárfellépők, a helyi kollektívák és a közösségorientált eseményekötvözésére épül. A klub idén áprilisban vette át az Institut für Zukunft helyét, miközben a közelben található, legendás Distillery is újranyitott 2025 nyarán, két év szünet után.
A következő hónapok kulcsfontosságúak lehetnek abban, hogy az Axxon N. sikeresen átvészelje ezt a bizonytalan időszakot.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: