Cikkek: 24297 | Ma megjelent: 45
onemusic logo

Nemzetközi akcióban csaptak le egy osztrák drogbandára

Írta: Ostroml

Komoly nemzetközi nyomozás végére került pont Ausztriában: a Tiroli Tartományi Bűnügyi Hivatal az FBI bevonásával csapott le egy feltételezett drogbandára, amely a gyanú szerint évek óta jelentős mennyiségű kokaint és kannabiszt juttatott az országba.

A nyomozás középpontjában egy 44 éves iráni férfi áll, akit a hatóságok a hálózat vezetőjeként azonosítottak. A banda főként Bécs, Innsbruck és Kufstein térségét láthatta el kábítószerrel.

Április végén indult az összehangolt akció: a WEGA különleges egységei Bécsben fogták el a fő gyanúsítottat, miközben további négy embert Tirolban és az osztrák fővárosban vettek őrizetbe. Mind az öt gyanúsított jelenleg vizsgálati fogságban van Innsbruckban.

Az ügyészség szerint a hálózat 2020 eleje óta legalább 12 kilogramm kokaint és mintegy 680 kilogramm kannabisztjuttathatott az osztrák feketepiacra. A házkutatások során jelentős mennyiségű készpénzt és több kommunikációs eszközt is lefoglaltak. A feltételezett bandavezér lakásában több mint 64 ezer eurót találtak, emellett úgynevezett kriptotelefonok is előkerültek.

A nyomozás egyik kulcsa a SkyECC titkosított kommunikációs rendszer feltörése volt. A szolgáltatást a bűnszervezetek hosszú ideig lehallgatásbiztos csatornaként használták, a nemzetközi nyomozócsoport azonban hozzáfért az üzenetekhez és elemezni tudta a beszélgetéseket. Az osztrák Szövetségi Bűnügyi Hivatal az „AG Achilles” művelet keretében dolgozott az ügyön, több PIN-kódot pedig közvetlenül a fő gyanúsítotthoz kötnek.

Kufstein neve nem először kerül elő drogügyek kapcsán. A tiroli város az elmúlt években kiugró kokainfogyasztási adatokkal szerepelt az európai szennyvízvizsgálatokban. A mérések szerint egyetlen év alatt mintegy 55 százalékkal emelkedett a kimutatott fogyasztás.

A becslések alapján Ausztriában már körülbelül 340 ezer, 15 és 64 év közötti ember próbált kokaint, ami nagyjából kétszerese a tíz évvel ezelőtti adatoknak. Az innsbrucki ügyészség szerint a most felszámolt hálózat forgalma elérhette a nyolcmillió eurót.

A nyomozás továbbra is zajlik, a hatóságok jelenleg további titkosított üzenetváltásokat elemeznek. Amennyiben a gyanú beigazolódik, a feltételezett bandavezér akár húsz év börtönbüntetést is kaphat.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket