Beardyman - I Done A Album

A hosszú évek óta élesített és finomított beatbox-képességeinek loopolgatását az egyik legfontosabb feladatának tartó Beardyman idén - megannyi vírusvideós kameó és levezényelt buli után - első lemezének születését ünnepelheti.

A kaotikus gyorsulás, a csapongó ritmusok, a gyors váltások - melyek a hangjátékoktól a funkon keresztül a dubstepig mutogatják, mennyi mindent szeret Beardyman - és a kötelező, de általában azért működőképes vicceskedés egy órájában Darren Foreman egyenletesen keni szét a saját és hallgatósága agyát. Az I Done A Album valamivel több mint egy órájában darabolós basszusokat kaphatunk orosz szituációs komédiára ültetve, egymást nagy bőszen csapkodó rétegek konfliktusokban gazdag együttműködéséből alakuló elektronikával, az azzal összeolvadó, káoszbarát beatbox-szal, a világvégével és a Justin Biebert darabokra tépő vadkutyák hörgő falkájával is találkozhatunk - de van hiphop, vonósokra ültetett, dobok közé szorított keleti romantika, afrikai élménybeszámoló és brit társadalomkritika; mindez látszólag különösebb logika nélkül, egy hatalmas turmixgépben roncsolgatva, hogy a végén csak úgy folynak mindenhonnan a bitek és hullámok, mert az úgy jó - legalábbis van az a helyzet, amikor jó tud lenni. Beardyman első albumán - mely a saját címében aktívan büszke magára - annyi ingert kapunk, hogy kivételesen rövid idő alatt juthatunk el a túladagolásig, ami itt körülbelül annyit jelent, hogy az album közepe környékére lankad a figyelem - ezt egyébként Foreman is érezhette, és ezen a ponton visszavesz a fiatalos lelkesedésből, kiszámíthatóbb, és hosszabban kitartott, lassabban változó számokat kapunk, kis grime és dubstep formájában.   A számtalan ötlet között számtalan ötlet vész el, és az első hallgatás izgalmai után azért komoly kihívást jelenthet elhelyezni az albumot a mindennapokban. Persze Beardyman sem gondolja feltétlenül komolyan a lemezesdit, inkább csak az eddig megszerzett tudását fitogtatja. /est/