Csődbe ment a berlini Objects Manufacturing vinyl nyomda
Írta: Ostroml
A berlini Objects Manufacturing, amelyet Jeremy Olivier Guillot és Daniel Plasch alapított 2021-ben, és hivatalosan 2023 tavaszán kezdte meg működését, október 1-jén csődöt jelentett. A hír váratlanul érte a zeneipart, mivel a vállalatot még augusztusban a növekvő vinylpiac ígéretes szereplőjeként tartották számon, és új munkatársakat is toboroztak.
Jeremy Guillot, a cég ügyvezetője a DJ LAB-nek nyilatkozva elmondta, hogy a csőd több tényező következménye. „Bár a megrendelések és a kereslet folyamatosan nőtt, az idő és a pénzügyi források nem voltak elegendőek a működés fenntartásához további tőke nélkül” – fogalmazott.
A helyzetet súlyosbította a növekvő termelési költségek és az erősödő európai verseny, miközben a cég 2022-ben és 2023-ban is veszteségesen zárt – előbbi évben 185.711 euróval, utóbbiban 87.120 euróval mínuszban, annak ellenére, hogy a bevételek 1,5 és 2,6 millió euró között mozogtak.
Nyáron még potenciális befektetőkkel tárgyaltak, ám a szükséges tőke nem érkezett meg időben. „Amikor szeptember közepén-végén világossá vált, hogy a források nem állnak rendelkezésre, a csődvédelem volt a felelős és elkerülhetetlen lépés” – tette hozzá Guillot.
A vállalat jelenleg a csődeljárási gondnokkal közösen vizsgálja, van-e lehetőség a működés folytatására vagy átvételére. Új megrendeléseket nem fogadnak, de a meglévőket igyekeznek teljesíteni, bár ez további költségekkel jár.
Ezt a nehézséget a Bretford lemezkiadó is jelezte, amely crowdfunding kampányban közölte: „A vinyl nyomdánk csődben van (...). Ahhoz, hogy a már kifizetett lemezeket megkapjuk, további 920 eurót kell fizetnünk.” Guillot megerősítette, hogy ezek a kifizetések jogi előírások miatt szükségesek, és az összegek a gondnok letéti számlájárakerülnek a gyártás befejezéséhez.
„Tudatában vagyunk annak, hogy ez sok független kiadót és művészt sújt” – mondta Guillot. „Mivel mi is ezért a közösségért dolgoztunk, ez különösen fájdalmas számunkra.”
Bár a beszállítók és partnerek is érintettek, a cég nem adta fel a reményt. „Dolgozunk azon, hogy folytathassuk a működést, hogy az Objects mögötti ötlet tovább élhessen, még ha más formában is” – zárta az ügyvezető.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: