Billy Corgan 60 fős zenekarral gondolta újra a Mellon Collie-t Londonban

Billy Corgan szeptember 1-jén és 2-án Londonban mutatta be a Mellon Collie and the Infinite Sadness nagyszabású zenekari átiratát. A Royal Festival Hall színpadán 60 fős zenekar, operai szólisták és a Crouch End Festival Chorus közreműködésével szólaltak meg a Smashing Pumpkins 1995-ös duplalemezének dalai.

Az A Night of Mellon Collie and Infinite Sadness nem hagyományos jubileumi koncert, és nem is az album teljes, számról számra történő előadása. Corgan és alkotótársai inkább szétszedték, majd operai és klasszikus zenei eszközökkel építették újra a lemez anyagát. A Royal Festival Hall ismertetője ezért joggal ígért teljesen új hangzásbeli és vizuális élményt.

Corgan nélkül kezdődött az előadás

A második londoni este különösen világosan mutatta meg a koncepció lényegét. A műsort a zenekar nyitotta a címadó instrumentálissal, amelyet a Tonight, Tonight, a Jellybelly és a Galapogos új feldolgozása követett. Corgan az első négy számban nem jelent meg, így az album dalai önálló kompozíciókként, a megszokott rockzenekari felállástól elszakítva kerültek a közönség elé.

Az énekes a Thirty-Three-nél lépett először színpadra. Gitárt nem vitt magával, kizárólag az énekre koncentrált, és ezzel saját magát is a nagyobb zenekari rendszer egyik szereplőjévé tette. Ez a gesztus lényeges különbséget jelentett egy szimfonikus rockkoncerthez képest: a zenekar és a kórus nem egyszerű kíséretként szolgált Corgan mögött.

Az első felvonásban elhangzott többek között a Muzzle, a Lily (My One and Only) és a Stumbleine, Corgan pedig a Zeroerejéig is visszatért. A második részben a By Starlight, az X.Y.U., a Bullet with Butterfly Wings és az In the Arms of Sleepis helyet kapott, míg Corgan a 1979-ben és a To Forgive-ban ismét átvette az énekesi szerepet. Az est végén a Tonight, Tonight újbóli megszólaltatása fogta keretbe a műsort.

Nem egyszerűen vonósokat tettek a dalok mögé

A Mellon Collie and the Infinite Sadness eleve szokatlanul széles zenei teret jár be. A halk, zongoraközpontú darabok, a nagyívű popdalok és a kifejezetten agresszív gitárzene ugyanannak a lemeznek a részei. A londoni előadás erejét az adta, hogy ezt a szélsőségességet nem próbálta egységes, udvarias szimfonikus hangzássá simítani.

A Jellybelly például az eredeti rohanása helyett visszafogottabb, érzékenyebb karaktert kapott, míg a Zero, az X.Y.U. és a Bullet with Butterfly Wings azt mutatta meg, miként lehet a lemez nyersebb energiáját nagyzenekari feszültséggé alakítani. A finomabb daloknál ezzel szemben a kórus és az operai énekhangok emelték ki azokat a dallami rétegeket, amelyek a rockfelvételeken könnyebben háttérbe kerülnek.

Az átiratokat Corgan a Grammy-jelölt karmesterrel, James Lowe-val közösen készítette. A produkcióban Ed Parks, Sydney Mancasola, Zoie Reams és Dominick Valdés Chenes operai énekesek is közreműködnek, a londoni előadások jelmezeit pedig a Gilles Mendel és Chloé Mendel Corgan nevéhez kötődő House of Gilles tervezte. A részletes alkotói névsor a turné bejelentésében olvasható.

Chicagóból indult, Európában folytatódik

Corgan 2025-ben, a lemez harmincadik évfordulójára hozta létre a produkciót. Az első változatot hét estén keresztül játszották a Lyric Opera of Chicago színpadán, a telt házas előadások sikere után pedig megszületett az európai turné terve.

A londoni koncerteket követően a műsor szeptember 4-én Brüsszelben folytatódik, majd 6-án két előadást tartanak Antwerpenben. A további állomások között Párizs és Madrid is szerepel.

Ahogy korábban megírtuk, Corgan ennél is nagyobb léptékben gondolkodik: a produkciót idővel a Las Vegas-i Sphere-be is elvinné. Ugyanez a múltat újraértékelő szemlélet jelenik meg The Magnificent Others című podcastjében, amelyben olyan kulturális szereplőket szeretne bemutatni, akiket szerinte gyakran félreértenek.

A londoni előadások alapján a Mellon Collie and the Infinite Sadness operai változata nem az eredeti lemez megszelídítésére vállalkozik. Inkább azt bizonyítja, hogy a Smashing Pumpkins egyik legfontosabb műve a torzított gitárok nélkül is megőrzi belső feszültségét – miközben egészen más oldaláról mutatja meg Corgan dalszerzői ambícióit.