Cikkek: 24346 | Ma megjelent: 43
onemusic logo

Billy Joel elhatárolódik az engedély nélküli életrajzi filmtől

Írta: Ostroml

Billy Joel nyilvánvalóvá tette, hogy az engedélye nélkül készülő Billy & Me című életrajzi film nem bír a jóváhagyásával, és nem kap hozzáférést sem a zenéihez, sem a róla szóló életrajzi jogokhoz – a projektet egyenesen „legally and professionally misguided”-nek nevezte. A filmet John Ottman vágja és rendezi, és Joel világhír előtti éveinek eredettörténetét meséli el. A nézőpont Irwin Mazur első menedzseréé, aki 1966-ban fedezte fel, 1970-ben szerződtette Joelt, majd még két évig dolgoztak együtt, egészen addig, míg az énekes a Columbia Records-hoz szerződött. A készítők Mazur kizárólagos életrajzi jogait, valamint a dobos és Joel régi barátja, Jon Small jogait szerezték meg. Small Joellel együtt játszott a The Hassles-ben, majd az acid-rock vonalas Attila zenekarban; a mostani projektben társ-executive producerként, tanácsadóként és second unit rendezőként vesz részt. Joel oldaláról ugyanakkor egyértelmű az álláspont: a filmhez nem adta meg sem a zenéi felhasználási engedélyét, sem a róla szóló életrajzi jogokat, ezért – a Variety értelmezése szerint – a történetet Mazur és Small szemszögéből mesélik. „Since 2021, the parties involved have been officially notified that they do not possess Billy Joel’s life rights and will not be able to secure the music rights required for this project… Billy Joel has not authorised or supported this project in any capacity, and any attempt to move forward without it would be both legally and professionally misguided” – áll Joel szóvivőjének közleményében. Small a Variety-nek „a leghitelesebb, legőszintébb és legszívhezszólóbb” feldolgozásként írta le a filmet Joel korai éveiről, amely szerinte nemcsak a zenét, hanem a barátságokat, a küzdelmeket, a humort és a kreatív szikrát is megragadja. Ottman úgy fogalmazott, hogy „mélyen érzelmes és szórakoztató történetet” lát Joel formálódó éveiről és Irwin Mazurral való kapcsolatáról: szerinte a film „egyszerre vicces, szívszorító és végső soron inspiráló”. A projekt híre azt követi, hogy Joel tavaly elárulta: pályája elején két öngyilkossági kísérleten is átesett, részben amiatt a bűntudat miatt, hogy romantikus kapcsolatba került Small feleségével, Elizabeth Weberrel.
Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket