Cikkek: 24442 | Ma megjelent: 36
onemusic logo

CMAT díjátadó beszédében üzent Nigel Farage-nak és a szélsőjobbnak

Írta: Ostroml

Az idei Ivor Novello Awards egyik legtöbbet idézett pillanatát kétségkívül CMAT szolgáltatta. Az ír előadó harmadik lemeze, az Euro-Country nyerte a Best Album kategóriát a londoni díjátadón, a köszönőbeszéd azonban gyorsan túlmutatott a szokásos udvariassági körökön.

CMAT – polgári nevén Ciara Mary-Alice Thompson – a színpadon arról beszélt, hogy az album szorosan kapcsolódik Írországhoz és ahhoz a bonyolult viszonyhoz, amelyet a saját hazájával érez.

„Ez a lemez az országomhoz fűződő nagyon összetett kapcsolatomról szól. Az országról, amit úgy hívnak: Írország.”

Az énekesnő később a bevándorlás kérdését is szóba hozta, és arról beszélt, hogy szerinte közte és sok más bevándorló között pusztán adminisztratív különbség van.

A díjat Berwyn adta át, aki saját beszédében szintén a szélsőjobb erősödéséről és a bevándorlás körüli társadalmi feszültségekről beszélt.

CMAT ezt követően egyértelmű politikai állásfoglalást tett.

„Most nem az az időszak van, amikor a kerítésen ülünk. A fasizmus erősödik.”

Az ír előadó külön kitért Bertie Ahern korábbi kijelentésére is, amelyben a politikus az afrikai bevándorlókkal kapcsolatban fogalmazott meg vitatott mondatokat. CMAT szerint az ilyen megszólalások tovább mélyítik a társadalmi megosztottságot.

Beszéde végén pedig már név szerint is odaszúrt a brit szélsőjobboldal egyik legismertebb alakjának.

„Fuck Reform, fuck Nigel Farage.”

Hozzátette: nincs türelme és együttérzése azok iránt, akik szándékosan nehezítik meg más emberek életét, miközben azok egyszerűen csak élni próbálnak.

Az est egyébként is erős zenei pillanatokat hozott. Thom Yorke Academy Fellowship díjat kapott, miközben Sam Fenderés Rosalía szintén elismerésben részesült.

Az Euro-Country az elmúlt hónapok egyik legtöbbet dicsért alternatív poplemeze lett. A kritikusok szerint CMAT egyszerre tud személyes, ironikus és politikailag éles lenni anélkül, hogy elveszítené a dalok könnyedségét vagy érzelmi erejét.

Az énekesnőre mozgalmas nyár vár: Dublinban és Corkban is nagyszabású koncertet ad, emellett ott lesz a Lollapaloozaés az All Things Go fellépői között is.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket