deadmau5 szerint David Guetta átlépte a határt a színpaddizájnnal

Az elektronikus zenei színtéren nem ritka, hogy a látvány legalább akkora hangsúlyt kap, mint maga a zene. Most azonban a színpadkép került a vita középpontjába, miután deadmau5 azzal vádolta meg David Guettát, hogy új show-ja, a The Monolith az ő legendás Cube koncepciójának átdolgozott változata.

A konfliktus alapja Guetta nagyszabású, vertikális LED-szerkezetre épülő produkciója. deadmau5 szerint a The Monolith alapgondolata túlságosan emlékeztet a Cube-ra, amely 2010-es bemutatásakor forradalmasította az elektronikus zenei élő produkciókat. A kanadai producer nem finomkodott: véleménye szerint Guetta csapata lényegében „magasabbra építette” az általa korábban megalkotott elképzelést.

A Cube jelentősége vitathatatlan. Több millió dolláros beruházás volt, 260 tonnás szerkezettel, 360 fokos forgással és több száz, egyedileg vezérelhető LED-panellel. Nem pusztán technikai bravúrként működött, hanem vizuális védjeggyé vált, amely hosszú évekre összeforrt deadmau5 nevével, és új mércét állított fel a nagyszínpados elektronikus zenei show-k számára.

David Guetta oldaláról a kép árnyaltabb. A The Monolith már 2024 márciusában bemutatkozott, és alkotói hangsúlyozzák, hogy önálló koncepcióról van szó. A produkció Romain Pissenem és a High Scream csapatának munkája, akik „törött fényoszlopként” írják le az installációt. A látványvilág központi elemei az anamorfikus illúziók és a valós idejű vizuális effektek, amelyek kifejezetten a mai nagyszínpados elvárásokra reagálnak.

A vita nem hivatalos közleményekben, hanem a közösségi médiában bontakozott ki. deadmau5 a Threads platformon osztott meg videót Guetta show-járól, ironikus megjegyzésekkel és egy beszédes Mr. Bean GIF-fel kísérve, amely egyértelműen a másolás vádjára utalt. Guetta részéről eddig nem érkezett közvetlen reakció.

Hogy inspirációról vagy valódi átfedésről van-e szó, azt nehéz egyértelműen kijelenteni. Az ügy azonban rávilágít arra, mennyire érzékeny kérdés a vizuális identitás az elektronikus zene világában, ahol egy-egy színpadkép éppúgy művészi állítás, mint egy dal. A figyelem mindenesetre újra a színpadokra irányult, ahol nemcsak a hangzás, hanem a forma is komoly tét.