Teljesen újraírták a discoDSP OPL szintetizátorát

Az FM-szintézis korai digitális karakterének egyik legfontosabb hangforrása kapott modern újraértelmezést. Megérkezett a discoDSP OPL 3.0, amelyet a fejlesztő az alapoktól írt újra, és a korábbi YM3812 helyett már a fejlettebb YMF262, vagyis az OPL3 chip hangzására épít.

Ez nem egyszerű grafikai frissítés vagy néhány új kapcsoló. A motor, a regiszterkezelés és a paraméterrendszer is átalakult, miközben a plugin megőrizte azt a nyers, digitális FM-karaktert, amiért az eredeti OPL chipek évtizedekkel később is érdekesek.

Az OPL története eredetileg Bruce Sutherland nyílt forrású projektjeként indult, később került a discoDSP-hez. A mostani 3.0-s verzió ingyenes frissítés a meglévő felhasználóknak, és desktopon, valamint iOS-en is elérhető.

A legfontosabb változás természetesen maga az OPL3.

A YMF262 az 1990-es évek PC-s hangzásának meghatározó chipje volt. A korszak számítógépes játékainak zenéiben különösen mély nyomot hagyott: fémes basszusok, vékony, mégis karakteres leadek, harangszerű hangok és furcsán organikus digitális textúrák születtek abból a technológiából, amelyet eredetileg erősen behatároltak az akkori hardver lehetőségei.

A discoDSP most ezeket a korlátokat használja kiindulópontként, nem végállomásként.

Mindkét operátor nyolc különböző hullámformát kapott a korábbi négy helyett. A modulátor és a vivő saját burkológörbékkel dolgozik, a vivőnél pedig additív mód is választható. Az FM-motor alapját Aaron Giles nyílt forrású ymfm kódja adja, így a hangszer mélyén továbbra is az eredeti chip működési logikája határozza meg a hangot.

A nagyobb változás akkor hallható igazán, amikor erősebben kezdjük hajtani az FM-modulációt.

Az OPL 3.0 akár 16-szoros chip-oversamplinget kínál. Ennek gyakorlati jelentősége, hogy agresszívebb moduláció mellett jelentősen visszaszorítható az aliasing, vagyis azok a nem kívánt digitális komponensek, amelyek magasabb frekvenciákon könnyen szétesővé, érdesebbé tehetik a hangot.

Persze éppen az OPL esetében érdekes kérdés, mennyire akarjuk megtisztítani a digitális koszt. A régi FM-chipek vonzerejének egy része ugyanis pontosan a tökéletlenségükből származik. A discoDSP ezért nem egyetlen „jobb minőséget” kényszerít a felhasználóra: az oversampling 1× és 16× között állítható, így eldönthető, mennyire maradjon nyers a hang.

A fejlesztők arra is figyeltek, hogy a különböző minőségi fokozatok ne változtassák meg magát a patchet. A hangmagasság, a burkológörbék időzítése és a billentyűkövetés az oversampling mértékétől függetlenül konzisztens marad.

Külön kezelhető a valós idejű lejátszás és az export minősége is. Ez produceri környezetben kifejezetten hasznos: munka közben alacsonyabb processzorterheléssel lehet használni a hangszert, a végleges bounce-nál pedig feljebb kapcsolható a minőség. Az offline render lineáris fázisú szűrést használ, a keletkező késleltetést pedig jelenti a hostnak, így az export időzítése nem csúszik el a monitorozott verzióhoz képest.

Új sztereó lehetőséget is kapott az OPL. A key-tracking alapú panorámázás a lejátszott hangmagasság szerint képes elhelyezni a hangokat a sztereó térben. Egy akkord vagy gyors arpeggio így nem egyetlen pontból szól, hanem szétnyílhat a két oldal között.

Közben a kezelőfelület is maga mögött hagyta a régi verziót. Az új, vektorgrafikus GUI felbontástól függetlenül éles marad, szabadon méretezhető, a zoom menüből pedig a különböző monitorokhoz és munkakörnyezetekhez igazítható. A felület a megszólaló hangok aktivitását is visszajelzi.

Az iPad-verzió ráadásul már nem egyszerűen a desktop plugin mobilra költöztetett változata. Az önálló alkalmazás saját MIDI-billentyűzetet kapott, pitch- és modulációs kerékkel, valamint oktávváltással. A modwheel folyamatosan szabályozható vibrato LFO-t vezérel, túllépve az eredeti chip jóval kötöttebb, kétállású vibratóján.

Az 1×–16× közötti playback- és bounce-minőség iOS-en is külön beállítható, a választás pedig megmarad a munkamenetek között. SBI hangszerek szintén importálhatók és exportálhatók a Files alkalmazáson, illetve az iCloud Drive-on keresztül.

Az OPL 3.0 ettől érdekesebb egy egyszerű retro szintinél. Nem azt próbálja elhitetni, hogy még mindig egy kilencvenes évekbeli PC hangkártyája előtt ülünk. Inkább azt kérdezi, mit lehet ma kezdeni ugyanazzal az FM-esztétikával, ha eltűnnek körülötte az akkori technikai korlátok.

A válasz egyszerre nosztalgikus és nagyon mai: ugyanaz a jellegzetesen digitális OPL-világ, csak most már eldönthetjük, mennyi koszt, sztereó teret és számítási teljesítményt engedünk rá.