Dizzee Rascal új lemezén megint a basszus diktál

Dizzee Rascal pályáján a basszus sosem volt mellékszereplő, de új albumán már a cím sem hagy teret félreértésnek. A szeptember 4-én megjelent We Want Bass 15 számon és valamivel több mint 41 percen keresztül mozog a house, a rap, az R&B, a dubstep, a speed garage és a bassline különböző változatai között. A lemezt saját Big Dirtee Records kiadója jelentette meg.

A nyitó Foxtrot Oscar rögtön megmutatja, milyen albumról van szó. Gyors bassline-alap, rövidre vágott szerkezet és Dizzee pattogó egysorosai indítják a lemezt, amely ezután sem sok időt hagy levegővételre. A dalhoz Romain Chassaing rendezésében klip is készült: Dizzee egy szürreális, természetfeletti város alvilági figurájaként jelenik meg benne.

A We Want Bass ereje inkább abban van, hogy a műfaji váltások ellenére ugyanazon klubzenei logika tartja össze. A Hit The Spot és az On Rpt house-osabb irányba húz, a Muy Bien közelebb kerül Dizzee grime-os gyökereihez, míg a C U Dance a hiphop és a house találkozásából építkezik. Nem egy stílusgyakorlatokat egymás mellé pakoló albumról van szó: a közös nevező végig a tánctér és az alsó frekvenciatartomány.

Ez azért is működik természetesen, mert Dizzee karrierje eleve abból a brit közegből nőtt ki, ahol a rap és az elektronikus klubzene határai sosem voltak különösebben merevek. A 2003-as Boy in da Corner grime-ja óta több mint két évtized telt el, de a We Want Bass nem próbálja újrajátszani azt a korszakot. Inkább a mai UK klubhangzás felől közelít ugyanahhoz az energiához, miközben Dizzee szövegelése marad a dalok legfontosabb összekötő eleme.

A lemezt a C U Dance és az All Night vezette fel, később pedig a So Hot is megjelent. Az All Night időzítését az angol válogatott világbajnoki szerepléséhez igazították, Dizzee pedig a Wembley Boxparkban élőben is előadta a számot. A dalok már a megjelenés előtt bekerültek a nyári koncertprogramba: augusztus végén Portsmouthban a Foxtrot Oscar, az All Night, a C U Dance és a So Hot is ott volt a setlistben a Fix Up, Look Sharp, a Bassline Junkie és a Bonkers mellett.

A számlista egy ponton eltér a megjelenés előtt keringő változattól. A végleges album 15 számos, nem 16: a záródal a Tell Me Why, a What’s Next nem szerepel a kiadott lemezen. A tizennegyedik szám, a Ridin Round Slow pedig Bun B közreműködésével készült.

Dizzee az elmúlt időszakban egyébként is látványosan közel maradt a brit basszusközpontú elektronikus zenéhez. Bou, a Bad Boy Chiller Crew és Denon Reed környezetében is feltűnt, így az új album iránya kevésbé hirtelen fordulat, mint az utóbbi évek együttműködéseinek összefogása. A nyári fesztiválszezon után ezt már saját turné viszi tovább: az európai és brit koncerteket november végétől ausztrál és új-zélandi dátumok követik, Sydney-ben például az Opera House előtti szabadtéri helyszínen lép fel.

A We Want Bass közben már a brit listákon is megjelent: az Official Charts adatai szerint az album a Homegrown Albums listán a 22., az albumeladási rangsorban pedig a 39. helyen nyitott.

Dizzee Rascal 41 évesen és kilenc stúdióalbummal a háta mögött könnyen építhetne kizárólag a saját klasszikusaira. A We Want Bass ennél érdekesebb irányt választ. A Bonkers és a Bassline Junkie örökségét nem múzeumi tárgyként kezeli, hanem visszaköti ahhoz a folyamatosan változó brit klubkultúrához, amelyből ezek a dalok annak idején megszülettek.