DJ-Kicks: TEED – LA-napfényben oldott house

David Hockney a ’70-es években Los Angelesbe költözött, és a kaliforniai fény teljesen átírta a képeit. Orlando Higginbottom, azaz TEED 2015-ben tette ugyanezt zenével: a korai, nyers big room lüktetés azóta finomabb, behúzósabb groove-okra vált, a szövegek befelé figyelnek, a szintik pedig tiszta nyári fényben ragyognak. Ezt a napfényben áztatott szemléletet sűríti a DJ-Kicks: TEED is: klubintenzitás helyett pasztell tónusokat és egy hosszú los angeles-i este langyos derengését kapjuk. A hangulatot TEED saját, remekül elhelyezett darabjai rögzítik: két korábbi szám friss, csillanó átdolgozása tinédzserszívfájdalommal pislákol, két új vágás pedig mélyebb, rugalmas house-mélységekbe süllyed. A „Please Don’t Go” kamaszosan szerelmes feldolgozása harmóniaügyileg felér a fénykorabeli Brian Wilson -nal. A válogatás többi tétele inkább lebeg, mintsem odaszegez a padlóhoz: a lassan oldódó eufória végül mégis fejleszegős táncba fordul. A mix lényege szépen kirajzolódik, amikor TEED kicsúszik Yu Su „Foundry” című számának bugyborékoló acidjéből Hercules & Love Affair szűrt, vokális szívfájdalmába, majd átcsusszan Margaux Gazur soulos ringásába. Nem pusztán technikai kontrollról van szó: a DJ-Kicks: TEED finom érzelmi intelligenciával épít ívet. A K7 sorozatának ez a darabja LA meleg fényét hozza be a house textúráiba, és úgy hűl ki a végére, ahogy egy hosszú nyári este: észrevétlenül, de pontosan.