Dolly Parton saját maga búcsúzott az Americana Awards közönségétől

Dolly Parton már nem érhette meg, hogy átvegye az Americana Music Association életműdíját, mégis a saját hangján szólalt meg a tiszteletére rendezett blokkban. A szeptember 16-i Americana Honors & Awards közönsége a nashville-i Ryman Auditoriumban egy korábban rögzített videót látott, amely eredetileg egyszerű távolléti köszönésnek készült. Parton augusztus 25-i halálával azonban búcsúüzenetté vált. Az elismerést még augusztus 6-án, életében jelentette be az Americana Music Association, már akkor jelezve, hogy videón keresztül veszi majd át.

„Well, hey, it’s Dolly” – kezdte a rá jellemző könnyedséggel, majd arról beszélt, hogy különösen sokat jelent számára az Americana Lifetime Achievement Award. A gyökérzene szerinte nem valamiféle később felfedezett műfaj volt az életében: azon a zenén nőtt fel a Smoky Mountains vidékén, amelyet ma rootsként vagy Americanaként írnak le.

Ezt a kapcsolatot kötötte össze az 1997-es Hungry Again albummal is. Parton akkor visszatért Kelet-Tennessee-be írni és felvételeket készíteni, az album pedig olyan időszak kezdetét jelentette, amelyben egyre erősebben fordult az akusztikus és bluegrass-hangzás felé. A videóban úgy fogalmazott, ezek a lemezek új hallgatókat hoztak neki, az Americana-közeg pedig befogadta őket; visszatekintve ezt egyfajta zenei reneszánszként élte meg.

A felvételt Emmylou Harris vezette fel, aki nemcsak Parton dalszerzői és előadói pályájáról beszélt, hanem arról a hatásról is, amelyet a zenén kívül gyakorolt – a Dollywoodtól az Imagination Library programon át jótékonysági munkájáig. A videó után Brandi Carlile és az I’m With Her a Coat of Many Colors előadásával búcsúzott Partontól.

Parton 80 évesen, rövid ideig tartó rákbetegség után halt meg Nashville-ben. Betegségét szűk körben tartotta: nővére, Stella Parton később elmondta, hogy még a tágabb családból sem tudott mindenki a diagnózisról. Szerinte Dolly nem akarta, hogy a rajongói vagy a hozzátartozói aggódjanak miatta: „nem akarta, hogy az emberek szomorúak legyenek”. A család nem hozta nyilvánosságra, milyen típusú daganatos betegségben szenvedett.

Halála óta egymást követik a zenei megemlékezések. Kacey Musgraves Bostonban, Maisie Peters a Reading Festivalon énekelte el a Here You Come Again-t, Jack White Londonban a Jolene-t játszotta, Orville Peck pedig az I Will Always Love You-val tisztelgett előtte. Olivia Rodrigo a Daisy Chain Fields fesztiválon Sarah McLachlannel közösen előadott Angel-t ajánlotta Parton emlékének.

Nashville-ben közben már egy ennél is maradandóbb gesztus előkészítése zajlik. A Nashville International Airport igazgatótanácsa egyhangúlag megszavazta a Parton előtti tisztelgést szolgáló átnevezési folyamat elindítását. A végleges név és az átállás részletei még kidolgozás alatt állnak, vagyis a repülőtér átnevezése nem lezárt adminisztratív folyamat, de Tennessee állami és nashville-i vezetői egyaránt támogatják a kezdeményezést.

A család Parton kívánságának megfelelően nem rendezett nyilvános temetést. A Woodlawn Memorial Parkban, férje, Carl Dean mellett helyezték nyugalomra, szűk családi körben. Ugyanebben a nashville-i temetőben nyugszik többek között George Jones, Tammy Wynette és Porter Wagoner is – utóbbi Parton pályájának egyik meghatározó korai alkotótársa volt.

Hagyatéka közben már bejelentette a következő nagy közös megemlékezést is. A DollyFest 2027-ben két egymást követő hétvégén, Nashville-ben és Londonban idézi majd fel Parton életművét, több előadó részvételével. Az esemény ötlete még tőle származott: eredetileg olyan rendezvényt tervezett, amelyen házigazdaként és fellépőként ő maga is ott lett volna. Menedzsmentje szerint hagyományos nyilvános gyászszertartást nem szeretett volna, ezért a tervet most az örökségét ünneplő fesztiválként viszik tovább.

Így az Americana Awards videója különös helyet kapott az utolsó Parton-felvételek között. Amikor elkészült, még egy életműdíj köszönőbeszéde volt; amikor levetítették, már egy olyan előadó szólt a közönséghez, akitől néhány héttel korábban búcsúzott el a világ. A mondandója mégsem a lezárásról szólt, hanem arról a zenéről, amelyhez pályája végén is ugyanúgy visszavezette magát: a Tennessee hegyei között hallott dalokhoz.