EINMUSIK - Interjú a vasárnapi Cruisin kapitányával
Egy nagy adag klasszikus, és még több szintipop mérnöki keveréke. Pedig valamikor törtütemmel kezdődött minden, mára viszont ő lett a német house szcéna egyik legmeghatározóbb alakja: Samuel Kindermann ismertebb nevén Einmusik. Precizitásának és a zenei alapok iránti alázatának köszönhetően a legkeresettebb producerek között tartják számon világszerte. Samuel saját karrierje mellett kiadójánál számtalan tehetség útját is egyengeti. Vele készült interjúnk során azt is megtudtuk, hogy csípi a hajós bulikat és nagyon várja a június 4-i H!Fly-party-t! Pünkösdvasárnap az Európa-hajó fedélzetén először vágunk neki együtt – ahogy fogalmazott – az „álmodozóan dallamos tripnek”!
- Hogyan indult a karriered?
1994-ben kezdődött minden. Akkor még d'n'b-t játszottam. Az első Einmusik zeném pedig 2003-ban jelent meg.
- Kik voltak a zenei karriered legmeghatározóbb zenészei?
Kisgyerekként a Depeche Mode volt rám a legnagyobb hatással, imádtam a 80-as évek szinti hangjait a zenéjükben és lenyűgöztek a show-jaik. Szinte mindent meghallgattam a synthpop érából: Jean-Michel Jarre, Visage, Talk Talk csak hogy pár nevet említsek.
- Elég széles palettán mozog, amit hallgatsz: a klasszikuson át a jazzig egészen az elektronikáig. Melyek a preferált műfajok? Most épp mit hallgatsz?
Nem klubzenét. Amikor egyedül vagyok, sok klasszikus zenét hallgatok a modern időkből, mint Steve Reich. Emellett pedig mindig keresem az új hatásokat az indie electronic szcénából. Ezeket hallgatom és tanulmányozom, amikor repülök a következő fellepésre, remek új hatásokat tudok meríteni belőlük.
- Milyen zenékből nyersz ihletet?
Abszolút a klasszikus zenéből. A legnagyobb motiváció új szimfóniákat felfedezni egy hosszabb repülőút előtt. Sokszor meghallgatom, tanulmányozom őket, majd a kompozíció egészét értelmezem.
- 2009-ben megszületett a saját kiadód az Einmusika Recordings, amelynél azóta rengeteg saját és más producerek zenéi jelentek meg. Idén milyen terveid vannak?
Nagyon boldog vagyok azzal, ahogy jelenleg haladunk, és ahogyan fejlődtünk az elmúlt par évben. Már most annyi tervünk van a következő nyárra és télre, hogy a fő cél, mindez úgymond „életben tartani”. Most jött ki a 100. kiadványunk és jövőre ünnepeljük az Einmusika Recordings 10. évfordulóját.
- És ha már megjelenések. 2015-ben jelentkeztél utoljára albummal. 2017 mit tartogat? Lesz új album vagy a közeljövőben EP?
Idén tavasszal készítettem egy 2 trackes EP-t: ‘Blooming’ címmel és igen, ősszel jön az új albumom is. Csak még dolgozom rajta. Jelenleg annyi fellepésem van, hogy egyszerűen nincs elég szabad időm és nem tudom, mikor fogom befejezni az összes új zenét. De az év végéig, ígérem, elkészülök vele!
- Egyébként album vagy inkább EP párti vagy?
Abszolút a hosszabb “építkezéseket” szeretem. Mindig izgalmas egy nagy projekten dolgozni hónapokig és látni, ahogy menetközben az emberek reagálnak rá. Sokkal szórakoztatóbb számomra live actként új értelmezéssel meglépni egy szettet, mint egy EP 1-2 trackjét variálni.
- Mit gondolsz, milyen hatással vagy a most szárnyait bontogató zenészekre és a house szcénara?
Őszintén szólva, több, mint amit valaha gondoltam volna. Az elmúlt par évben felépítettem a saját kis zenei kozmoszom, és pontosan ez a vetülete az új, fiatal zenészeknek, akik tiszta hangok után kutatnak. Boldogan vezetem a fiatalokat az első par év során az üzletben.
- Mint kiadótulajdonos, kik a legígéretesebb ifjú producerek? Kire kell szerinted odafigyelni?
Azt gondolom, hogy Jonas Saalbach a legnagyobb tehetség, aki az „Einmusika” családhoz csatlakozott. Olyan tervekkel állt elő, amelyek nagyon sok potenciált rejtenek. Nagyon büszke vagyok rá, hogy milyen szép fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Hogy említsek még pár nevet, akiket érdemes lecsekkolni: Third Son, Budakid és Philipp Kempnich. Mindegyikük szuper tehetséges, fiatal, feltörekvő producer-és dj, ambiciózusak, jó megérzéssel a soul zenére.
- A Fusion Festival a legkedvesebb fellépéseid egyike. Miben ad mást a többi zenélésnél?
Azt nem mondanám, hogy többet ad, de nagyon különleges. Egy mix, amikor a nemzetköziség találkozik a haza érzésével. A zenei program kétségek nélkül a legfrissítőbb es legjobban szelektált. Tudod, a legtöbb fesztiválon ugyanazok a nevek jelennek meg újra meg újra. A Fusion különbséget tesz és rendszeresen váltogatja a fókuszt a stageken. És… voltál mar ott? Nézd meg az egyedi dekort. Egyszerűen lenyűgöző, hogy par ember mit tud felépíteni a zene-és élet iránti szenvedélyből.
- Melyek voltak az eddigi legemlékezetesebb fellépéseid?
Ez mindig egy nehéz kérdés. Két hete a Sandbox Fesztiválon játszottam Egyiptomban, tökéletes volt. Különleges emberek, különleges atmoszféra, határozottan olyan, amire emlékezni fogok. Coachella Fesztivál egy szuper őrület volt, és vissza a Földre. Nagyon szerettem a Nordsternt idén és a tavalyi showmat Jonas Saalbachhal a Pleinvrees Fesztiválon, Amszterdamban. A kis klubok és a nagyszínpados show-k jó és szenvedélyes keverékei mindig boldoggá tesznek.
- És hogy vagy a hajós bulikkal?
Imádom a hajós partikat. Pár alkalommal már játszottam hajós bulin es mindegyik nagyszerű emberek emlékezetes találkozásává vált. Nemrég egy hajós bulin vettem reszt New Yorkban a Hudson folyón. Minden tökéletes volt.
- Most jössz először Budapestre… tervezel kicsit körbenézni?
Igen, ez az első budapesti látogatásom és remélem lesz elég időm megnézni a város egyes részeit, mindamellett amit látni fogok majd a hajóról. Mindig is szerettem volna eljönni Budapestre, mert csodás történelme van.
- Mit vársz majd az estétől és a hazai közönségtől. Nálunk már nagy izgalommal várnak téged!
Nagyon várom már én is. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lesz az együtt eltöltött idő, hiszen ti srácok erről vagytok híresek!
- Mivel készülsz a bulira?
Live szettet játszom, minden track a sajátom. Néhány klasszikust és a legjobbakat a két legutolsó albumról, néhány remixet amelyeket a múlt hónapban készítettem es néhány még kiadatlan zenét is hallhattok majd tőlem. Ahogy szoktam, hozok magammal néhány stúdió felszerelést is, a hangsúlyosan szép, álmodozóan dallamos triphez. ;)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Login