Elhunyt egy fiatal nő Skrillex egyik fellépésén
Múlt hétvégén történt a sajnálatos eset Gurgaonban, Indiában, ahol a beszámolók szerint a lány halálát szívmegállás miatti fulladás okozta. Hiába került azonnal kórházba, ott sajnos csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Még nincs véglegesen megerősített információ az esetről, valamint a rendőrség is vizsgálódik az ügyben, mivel a megengedettől jóval több embert zsúfolódott össze a helyszínen. Ramesh Pal, a rendőrség részéről azt mondta: „Még vizsgáljuk a rendezvény helyszínét, de a szervezők elmondták, hogy a várható tömeget ötezer főre saccolták, ennek ellenére közel tízezer ember jelenhetett meg a koncerten.” Az egyik magas beosztású vezető által eltérő adatok derültek ki, ő azt mondta: „az engedélyek szerint maximum hatezer főt lehetett volna beengedni, azonban majdnem tizenötezren voltak ott”. „A szervezők nem voltak felkészülve erre, és a rendőrségtől sem kértek plusz segítséget.” A rendőrség a CCTV felvételei alapján az elhunyt lány családjával együtt pert indít a szervezők ellen gondatlanság miatt.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: