Ez a nap más mint a többi: rajtol a 25. Sziget
Ma végre elstartolt a Sziget, indul az egész héten át tartó, 25. jubileumi buli. A szigetlakók közül sokan már korábban beköltöztek, a házibuli hangulat mellé mától pedig beindulnak a programok is. Már délelőttől melegíthetünk a különféle táncos workshopokon vagy éppen a Colosseumban, az este főattrakciója azonban a vadóc énekesnő, P!nk koncertje lesz. De rajta kívül is bőven lesz program a mínusz egyedik napra. Lássuk!
Ebben az évben a Nagyszínpad abszolút nyitókoncertje a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató győztese, a Lóci játszik lesz, akiket a bosnyák Dubioza Kolektív követ. A csapat őrületes táncos bulijairól híres, balkáni és ska dallamaik biztos, hogy bemelegítik az elhanyagolt fesztiválizmokat. Őket a már visszatérőnek számító kanadai punk banda, a Billy Talent követi, az este legjobban várt koncertje azonban minden bizonnyal P!nk show-ja lesz. A háromszoros Grammy-díjas énekesnő tavaly karácsonykor hozta világra második gyermekét, de máris ismét útra kelt és kevés idei koncertje egyikének éppen a Szigetet választotta.
Mindeközben a Colosseumban már déltől pörögnek a tört ütemek, a Scrt Liveprezentálásában, majd az éjszakába mélyedve Agoria, francia producer zseni és Michael Mayer dance producer csábítanak táncra.
A magyar előadókra szakosodott Petőfi Rádió – Telekom VOLT Fesztivál Színpad is már teljes fordulatszámon megy: itt játszik a Nagy-Szín-Pad! jelölt Jónás Vera Experiment, a galaktikus The Biebers és a halál komolyan komolytalan BËLGA, hogy a szöveges vonalon maradva tőlük a gyulafirátóti rém, Sub Bass Monster majd Majka & Curtisvegyék át a mikrofont. Az estét Dj Radnai szettje zárja.
Az eklektikus Európa Színpadon ismét a kontinens legizgalmasabb feltörekvő előadóit ismerhetjük meg, akikkel nem kizárt, hogy a következő években akár nagyobb színpadokon is találkozhatunk. A sort a hazai drum and bass csapat, a Saverne nyitja, utána a román Next Ex érkezik, majd a nagyon vidám ska-t játszó holland Bazookas. De itt lesz még a dreampopot játszó, ígéretes izraeli formáció, a Lola Marsh is.
A Sziget teret enged majd' minden egyes művészeti ágnak, legyen szó a lépten-nyomon varázsvilágként feltűnő Art of Freedom alkotásokról, a Nagy Utcaszínházról vagy éppen a cirkusz művészetekről.
A Nagy Utcaszínház esti produkciója már szinte hagyomány, a kerek születésnap kapcsán pedig ezúttal egy izgalmas kollaborációnak lehetünk tanúi estéről-estére: a Latalaya 21 órakor és a Nagyszínpad zárása után, 23.15-kor az A38 melletti mezőn varázsol el bennünket.
A Magic Mirrorban Somló Tamás tiszteletére egy különleges előadásnak lehetünk szem-és fültanúi, a Somló Cirqsz-nak: életművének legmarkánsabb darabjait egy csokorba szedve egy, a barátok, kollégák, családtagok által összefűzött koncerttel emlékeznek meg a tehetséges művészről, aki most töltené be 70. életévét.
A Cinema Hungary / TEDx Budapest Club Sátor az érdekes beszélgetések és a hazai filmkincs legjobbjainak ad otthont. Ezen a napon azonban még a filmeké lesz a főszerep, ahol többek között a mai 30-as generáció kultfilmjévé váló Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant is vetítik a mínusz egyedik napon.
És mindez még csak a kezdet! A nulladik és az első naptól kezdve még ennél is több program és helyszín várja a szigetlakókat, hogy felfedezzék azt a több ezer csodát, amit a Sziget minden pontja rejteget számunkra.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
Login