FMSAO már nem akar lépést tartani senkivel – a Voda ennek a szabadságnak a hangja

Van egy pont egy producer életében, amikor a kíváncsiság könnyen átfordulhat megfelelési kényszerbe. Figyelni kezdi, mi történik körülötte, milyen hangzás tölti meg a klubokat, merre mozdul az elektronikus zene, aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy már nem ő vezeti a saját zenéjét. FMSAO számára az egyik legfontosabb felismerés éppen az volt, hogy ebből a versenyből ki lehet szállni.

A Voda ennek a szabadságnak az egyik legfrissebb eredménye. Ritmikusabb és közvetlenebb, mint azok a felvételek, amelyekkel évekkel korábban elindult, már egyértelműen a tánctér gravitációja dolgozik benne. Mégsem olyan, mintha FMSAO egyszerűen eldöntötte volna, hogy mostantól klubzenét készít. A korábbi munkák szemcsés, lo-fi felületei ott maradtak a háttérben, csak időközben erősebb lett alattuk a pulzus.

Ez a változás azért érdekes, mert FMSAO zenéjében sosem az éles váltások voltak igazán fontosak. Sokkal inkább az, ahogyan egyik korszak lassan átszivárog a következőbe.

Mielőtt FMSAO lett volna, Feldmaus volt.

A projektben terepfelvételek úsztak analóg ambient rétegek között, a környezetből begyűjtött zajok pedig nem díszítésként kerültek a zenébe, hanem annak szerves részeként. Innen nézve elég hosszúnak tűnik az út egy olyan számig, mint a Voda. Valójában azonban ugyanaz a gondolkodás köti össze őket: FMSAO-t kevésbé érdekli egy műfaj szabályrendszere, mint az, hogy egy adott hangból vagy textúrából milyen világ építhető fel.

Még a művésznév mögött sincs gondosan megkonstruált eredettörténet. Az FMSAO a Feldmaus hangzásából maradt vele, a betűk pedig jól találkoztak az FM-rádió iránti régi vonzalmával. Nincs titkos mondat, amit a mozaikszó feloldana.

„Minden csak úgy a helyére került” – mondja.

Ez akár az alkotói módszerének mottója is lehetne.

FMSAO ugyanis nem feltétlenül úgy készít albumot, hogy előbb kitalálja, miről fog szólni, majd ehhez elkezd számokat írni. Inkább folyamatosan dolgozik. Zenék születnek, félrekerülnek, más darabok mellé sodródnak, idővel pedig kialakul közöttük valamilyen kapcsolat. Nem annyira lemezeket tervez, mint inkább archívumot épít, amelyből később lemezek rajzolódnak ki.

Ennek a módszernek a legnagyobb szabású eredménye eddig a 2024-es Ultimae.

A 24 számos album mérete elsőre túlzásnak tűnhet egy olyan korszakban, amikor egyre több zene készül arra, hogy néhány perc alatt bizonyítson a hallgatónak. Az Ultimae azonban éppen azért működhet ekkora térben, mert nem egyetlen ötletet próbál huszonnégyszer újrafogalmazni. Inkább egy alkotói időszakot mutat meg, annak kanyarjaival együtt.

A 2021-es Salt, majd az OST ZAL és a Tales of Severe Damage után már hallható volt, hogy az absztraktabb ambient világ kezd kinyílni. Az IDM ritmikai szabadsága egyre közelebb került, majd megjelent a house, a dancefloor IDM és helyenként a jungle lendülete is. Nem úgy, mintha FMSAO sorban végig akarná próbálni az elektronikus zene műfajait. Inkább mindig elvisz magával valamit abból, ami éppen felkelti az érdeklődését.

Talán ezért van szüksége több névre is.

A WOLS alatt előtérbe kerül az a zene, amely már kevésbé kér bebocsátást a klubba. Basszuscentrikusabb, agresszívebb és energikusabb, futurisztikusabb éllel. A Narcissi ezzel szemben Sasha Koett-tel közös világ: az elektronika mellett énekek és népzenei motívumok jelennek meg benne. A 25/4 pedig afféle szabad terület remixeknek, együttműködéseknek és mindannak, ami máshol túlságosan kilógna a keretből.

Papíron ez négy különböző projekt. Hallgatva kevésbé egyszerű a választóvonal.

FMSAO számára ugyanis nem feltétlenül az dönti el egy zene helyét, hogy mi van benne. Sokszor fontosabb, milyen formát vesz fel. Ugyanaz az alkotói hangulat képes átfolyni az ambienten, a basszuszenén vagy egy vokális projekten is. A műfaj változik, a kézjegy kevésbé.

És valahol itt válik igazán fontossá az a döntése, hogy nem akar többé mindenáron lépést tartani azzal, ami körülötte történik.

Elektronikus zenében különösen könnyű belekerülni ebbe a ritmusba. Egy hangzás egyik évben még egy szűk klubközeg saját nyelve, néhány hónappal később már producerek százai használják ugyanazokat a ritmikai fordulatokat. Mire valaki utoléri, a figyelem gyakran már máshol jár. Aki túl sokáig nézi, merre halad a mezőny, könnyen elveszítheti azt, amiért egyáltalán érdekes volt hallgatni.

FMSAO is eljutott oda, hogy ezt elengedje.

Ebben a DIY működésnek és a Fuselab körül szerzett tapasztalatoknak is szerepük volt. Nemcsak saját zenéit kellett belülről látnia, hanem azt a közeget is, amelyben ezek a zenék megjelennek. És végül nem az lett számára az igazán fontos kérdés, hogy éppen mi számít aktuálisnak, hanem az, hogy mi történik akkor, ha ismét a saját tempójában dolgozik.

A Voda erre ad egy lehetséges választ.

Nem megtagadja az ambient múltat, hanem mozgásba hozza. A lo-fi textúrák nem tűnnek el attól, hogy erősebb lett a ritmus, és a tánctér sem követeli meg, hogy minden korábbi bizonytalanságot fényesre polírozzon. Éppen ettől érdekes ez az irány: a klubzene itt nem végállomás, hanem újabb eszköz.

FMSAO pályáját ezért nehéz lenne egy szép, egyenes fejlődési vonallal elmesélni. Feldmausból nem egyszerűen FMSAO lett, ambientből pedig nem egyszerűen house. Közben projektek nyíltak, hangzások kerültek elő és tűntek el, huszonnégy számos album született, és egyre kevésbé lett fontos, hogy mindennek könnyen megadható neve legyen.

Közelebb visz a tánctérhez. De nem ígéri, hogy ott is marad.