Cikkek száma: 6788
onemusic logo

Gilmore - Interjú


- Sokaknak ismerősen csenghet a neved hiszen nem most bukkansz fel először a „popszakmában” tudomásom szerint korábban a globalparty.hu és a globalparty fm rádió főszerkesztőjeként és a global rendezvények szervezőjeként, lemezlovasaként hallhatunk felőled. Mielőtt belevágunk az aktuális kérdésekbe szívesen meghallgatnánk, hogy mi is volt ez a global korszak az életedben. - Köszönöm kérdésedet, megpróbálom rövidre fogni, mert elég nagy időszakról van szó, hiszen több-mint 6 évig élt a globalparty.hu oldal, és rengeteg esemény és egyéb dolog történt a global életében, amihez kevés lenne egy interjú ☺ De a lényeg hogy egy igen komoly portált és rádiót biztosítottunk feltörekvő lemezlovasoknak, producereknek, rádióval, élő adásokkal, közvetítésekkel és minden egyébbel, ami beleférhet ebbe a szolgáltatásba. Akik ismerték az oldalt, tudják miről beszélek. - Mi történt az oldallal és a rádióval? miért nem él már? - Rengeteg időt és pénzt emésztett fel, és sajnos a mérleg átbillent a rossz oldalra, ebből kifolyólag meg kellet hoznom a nagy döntést, amit igen nehéz volt megemésztenem, hiszen az életem része volt az oldal és a rádió, ezzel keltem , feküdtem. De a sors úgy hozta, hogy lakatot kell tennem a kapura. Sokak bánatára. - Térjünk át a jelenre, igen gyorsan felpörögtek körülötted az események, mi történt, hogy indult ez a sikertörténet? - Valóban hirtelen jött az ami jelenleg is zajlik körülöttem, ez amolyan jó időzítés volt a részemről. Korábban is zenéltem kisebb-nagyobb rendezvényeken, mindenféle zenei stílusban, a retrotól az elektronikus stílusig, de természetesen az elektronikus vonalat részesítettem előnyben mindig is, de mégsem volt egy határozott vonalam amit igazán képviselnék, vagy magaménak éreznék. De nem olyan régen volt egy privát rendezvény, ahol kifejezetten a lounge zenékre volt igény. Röviden jellemezve a bulit, elindult chill out, ambient zenékkel és nem a szokásos tech house, minimal volt a zárószett, hanem a deep house és így ez az egész egy nagyon kellemes este volt, gyönyörűen felépített kellemes hangzásvilág. Nagyon sok pozitív visszajelzéssel, és természetesen több folytatása is volt a bulinak később. Ez volt az a pont amikor éreztem, hogy nekem ezt kell képviselnem, erre fogom áldozni a közeljövőben szabaidöm egy részét. Itt említeném meg ismét a jó időzítést, amit az elején említettem, hiszen ahogy megtörtént az elhatározás, megkeresett Londonból egy régi gyermekkori barátnőm, hogy mi újság van velem, zenélgetek e még, és ha igen mit és hol. Hiszen már gyermekkorban is szerveztem a suli bulikat stb, így az emlékeiben szerencsére így maradtam meg mint lemezlovas. Pedig eltelt azóta majdnem 20 év. Mire én elmeséltem neki, hogy pont most találtam rá „magamra”, és szeretném ezt komolyabban is űzni, mire ő, hát akkor ez egy jó megérzés volt a részéről úgy látszik, mert pont keresnek egy arcot Európa keleti részéből, akivel pont ezt a Lounge vonalat kicsit megmozgatnák. Mert mint kiderült ,Ő egy Londoni booking cég alkalmazásában áll. Innen már nem nehéz kitalálni a folytatást, megbeszélések, megbeszélések hátán, zeneírás, mixelés stb, és nyakamba rakták Európát. - Elnézést, hogy a szavadba vágok, de próbálom összerakni a képet, hogy Európa, Lounge és stb.... mit takar ez a világ amibe belecsöppentél, mert sokak számára lehet, hogy nem teljesen egyértelmű, hogy hogyan lehet pl sikereket elérni ezen a téren, vagy akár turnézni Európában.... - Jó a kérdés, éppen ezt akartam kicsit körbeírni, hogy miről is van szó. Maga a Lounge műfaj nem party-ba való ezáltal nem is nevezném magamat party dj-nek, ez az egész Lounge világ egyfajta hangulat, élmény kávézókban, bárokban, tengerparton , teraszokon és minden olyan helyen ahol felvan tüntetve általában a Lounge szó. Egyre nagyobb divat fiatalok körében ez a fajta szórakozási mód, hogy nem „csapatják” szét magukat reggelig egy hangos, füstös diszkóban, hanem ezt a kulturáltabb szórakozási módot részesítik előnyben, tudsz beszélgetni normálisan ismerőseiddel, igazi kapcsolatok, barátságok születhetnek ilyen rendezvényeken, hiszen teljesen más formája ez az éjszakai világnak. Ezt a világot céloztuk meg közösen a booking céggel, így pár napos megbeszéléseket követően, szó szerint nyakamba vettem Európát és elkezdtem terjeszteni az „igét” ☺ Stockholm, Bern, Amsterdam, Oslo, Svájc után hamarosan utazok Belgiumba, és Luxemburgba, és még a későbbiek folyamán ki tudja merre.... - Hogy zajlik egy ilyen rendezvény, vagy egyáltalán egy ilyen Turnéállomás milyen lépésekből tevődik össze? - Nagyon egyszerű a történet, senki ne gondolja, hogy olyan nagy kaliberű turnéról lenne itt szó. Megkapom a dátumot és helyszínt, minden ehhez kapcsolódó instrukcióval, mikor, hol mire kell felszállnom, kivel kell találkoznom. Egyedül nekiindulok, szerencsére eddig mindig sikerült megérkeznem az adott helyszínre, összerakom a kis motyómat, elkezdem az estét, ha vége van, összepakolok, és azonnal indulok is haza. Nagyjából ennyi, itthon 2 nap alvás, jönnek a hétköznapok, és kezdődik előröl. - Milyenek látod a külföldi közönséget? Hogyan reagálnak ezekre az estékre? Kapsz visszajelzéseket? - Természetesen kapok, nagyon szeretik amit csinálok, azért érzékelhető, hogy külföldön lényegesen nagyobb kultusza és rétege van ezeknek a zenei műfajoknak. Az est legjobb része mikor szép lassan átváltok a chill out zenékről az ütemesebb deep house felé, akkor mindig felpezsdül a hely, és bulizósabb légkörbe csap át az este. A legpozitívabb mégis az, hogy minden helyen találkoztam Magyarokkal akik odajöttek, és mondták, hogy nagyon vártak már, hiszen hallották, hogy jön egy Magyar srác, aki ott fog játszani a kedvenc kávézójukban. Ez mindig óriási büszkeséggel töltött el. - A turné mellet hallom producerként is elkezdtél dolgozni. - Igen valóban, elkezdtem saját zenéket is irni, de ezt annyira nem verem még nagy dobra, inkább azt mondanám hogy próbálgatom magamat ezen a téren is. Bár számomra is meglepő módon több kiadó is érdeklődött a zenéim iránt, amelyek közt található deep, minimal, és tech house is. Februárban meg is jelenik az első EP-m 4 track-el a WET PANTIES RECORDS –nál. Ha kicsit több időm lesz, majd jobban belemélyülök a producerkedésbe is, természetesen chill, és deep műfajban akarok dolgozni. - Jelenleg mi az amin éppen dolgozol? Van-e ezek kívül aktuális project? - Igen van, mivel most majdnem lesz egy hónap szabad hétvégém, legalábbis ami a külföldi fellépéseket illeti, ezért most egy itthoni mixsorozatom töröm a fejem, ami nem a Live in... nevet kapta, hanem az OKTOGON címet. Ez egy mixsorozat lesz a részemről, amiben kizárólag Magyar deep producerek munkáit gyűjtöm össze, Itt ki is használnám a lehetőséget, és szeretném jelezni, hogy szívesen várom elérhetőségeimre az ilyen alkotásokat. Emellett van egy saját kis projectem a PRIVAT LOUNGE, ami zártkörű rendezvényekre, vip bulikra, baráti társaságoknak biztosítja megrendelésre ezt a fajta Lounge feelinget. Egy igazi kuriózum est. Továbbá pedig a Lounge rádión van 2 műsorom, az egyik a Chill Beats, és a Travels is Europe. Mind a két műsor egyfajta utazás, a chill beats, a chill zenéket mutatja be a világ minden tájáról, a Travels in Europe, pedig a külföldi turnéállomásai helyszínéhez kapcsolódva mutat be egy egy órát. - Akkor végül is soha nem unatkozol ha jól vettem ki a szavaidból, hogy érzed, mi a piramis csúcsa ebben a műfajban? - Valóban nem , természetesen van mellette magánéletem is, rendes munkám is, amiből élek. Mi a piramis csúcsa? Hmmm...:-) álmaim közt szerepel, hogy elismert legyek a Lounge világában mint előadó dj, és producer, hogy egyfajta név legyek a szakmában, de hát ki ne szeretné ezt, nem igaz? - Így zárásként akkor legyen ez a végszó, és mi is sok sikert kívánunk neked, és minnél hamarabb érd el az álmaidat! - Köszönöm a beszélgetést! Nektek is további szép napot!
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

Katlan 2025