Cikkek: 13947 | Ma megjelent: 45
onemusic logo

HAAi új kislemeze a HUMANiSE album előhírnöke

Írta: Ostroml

HAAi, a Londonban élő ausztrál DJ és producer bemutatta legújabb kislemezét, a 'Stitches'-t, amely a közelgő 'HUMANiSE' című album egyik előhírnöke. A lemez október 10-én jelenik meg a Mute Records gondozásában, és olyan dalokat tartalmaz majd, mint a 'Satellite' Jon Hopkinsszal, a 'Can't Stand To Lose', a 'Shapeshift' KAM-BU-valés a 'HEY!'.

Az új kislemez HAAi organikusabb megközelítését tükrözi, ahol vokálok és hagyományos dalszerzési technikákkerülnek előtérbe. A producer szerint a HUMANiSE készítése során a gép és az emberi szív kapcsolatát vizsgálta, visszatért dalszerzői gyökereihez, és erősebben építette be saját hangját zenéjébe. „Hosszú időbe telt, hogy eljussak idáig, hiszen nagyon sebezhető dolog ez – de ennél az albumnál fontos volt számomra, hogy az emberi szív kerüljön a középpontba” – mondta HAAi.

A zenész nemcsak zenei, hanem társadalmi felelősséget is vállal: májusban aláírta azt a nyílt levelet, amelyben többek között Massive Attack, Annie Mac, Dua Lipa, Wretch 32 és Annie Lennox követelte az Egyesült Királyság kormányától, hogy állítsa le részvételét a gázai borzalmakban.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

Nico Moreno at Arzenal
Sneakerness
Holy Priest at Arzenal New Date 2025.10.23.