Három és fél év börtönt kapott egy londoni hamisvinyl-üzem vezetője

Három és fél év börtönbüntetésre ítélték a 40 éves Rehan Ahmedet, aki a hatóságok szerint az Egyesült Királyság eddigi legnagyobb felderített hamisvinyl-üzemét működtette. A nyugat-londoni Southallban élő férfi bűnösnek vallotta magát szerzői jogok megsértésében, valamint bűncselekményből származó vagyon megszerzésében és felhasználásában. A két büntetést párhuzamosan tölti, így a hosszabb, három és fél éves ítélet határozza meg a tényleges szabadságvesztését.

Ahmed a Phoenix of Vinyl és a Paragon Music neve alatt működtette vállalkozását. A hamisított albumokat lemezboltoknak szállította, emellett közvetlenül is értékesítette őket a Discogs és az eBay piacterein. A kínálatban a világ legnagyobb előadóinak kiadványai szerepeltek: Taylor Swift, Coldplay és Kendrick Lamar mellett Kanye West és De La Soul lemezeiből is találtak illegálisan gyártott példányokat.

A rendőrség 2024. február 20-án, hajnalban csapott le az üzemre és Ahmed otthonára. A gyártás mérete még a nyomozókat is meglepte: 15 ezer lemezt, préseket és a teljes előállításhoz szükséges felszerelést foglaltak le. A háromszintes ipari egységben három-négy ember dolgozott, és a lemezeket lényegében elejétől a végéig ott készítették; csak a címkék és borítók nyomtatását szervezték ki. Ahmed ráadásul már 2017-ben felszólítást kapott tevékenysége beszüntetésére, ennek ellenére további hét éven át folytatta az üzletet.

A bíróság sem alkalmi másolásként kezelte az ügyet. Darren Reed bíró az ítélethirdetéskor a vállalkozás „kifinomult és megtervezett” jellegét, valamint a zeneiparnak okozott szélesebb kárt emelte ki. Ahmed első vádpontjára két év nyolc hónapot, a súlyosabb másodikra három és fél évet szabtak ki.

A történet azért különösen érdekes, mert a vinyl reneszánsza mellett egy egyre szervezettebb hamisítási piac is kialakult. A British Phonographic Industry az elmúlt két évben 43, illegális vinyl- és CD-kereskedelemhez kapcsolódó házkutatásban vett részt, amelyek során körülbelül 600 ezer hanghordozót foglaltak le. Ezek becsült utcai értéke elérhette a 8 millió fontot. A BPI információi szerint legalább tíz további vinylhamisítási nyomozás van folyamatban.

Nem minden illegális vinyl ugyanaz. A hamisítvány – counterfeit – egy már hivatalosan megjelent kiadványt próbál eredetiként lemásolni: a zenétől a borítón és címkén át egészen a katalógusadatokig. A klasszikus bootleg ezzel szemben jellemzően olyan felvételt tesz fizikai hordozóra, amelyet az előadó vagy a jogtulajdonos nem adott ki, például koncertanyagot, demót vagy kiszivárgott stúdiófelvételt. Ettől a bootleg sem válik automatikusan jogszerűvé, de más kategóriáról van szó, mint amikor egy illegális gyártó eredeti kereskedelmi kiadásnak álcázza a saját préselését.

A hamisítók dolgát az is megkönnyíti, hogy egyre több keresett album kerül 30–40 font körüli vagy még magasabb ársávba, miközben a ritka és kifutott kiadások ennél lényegesen drágábbak lehetnek. Nagy-Britanniában 2025-ben 13,3 százalékkal, 7,6 millió példányra nőtt a vinylértékesítés, ezzel már a tizennyolcadik egymást követő évben bővült a piac. Minél értékesebb lesz egy fizikailag könnyen reprodukálható termék, annál vonzóbb célpontot jelent a hamisítóknak.

A vásárló számára közben nem mindig nyilvánvaló, hogy mi került a kezébe. Elsőként azt érdemes ellenőrizni, hogy az adott album az adott formátumban és kiadásban valóban létezik-e. A kifutóvájatba vésett vagy nyomott mátrixszám szintén fontos kapaszkodó, mert összevethető az ismert préselési adatokkal. Gyanús lehet a hivatalos kiadáshoz képest fakó vagy életlen borító, a hiányzó gatefold, a rossz minőségű címke, illetve a lemez sorjás széle és egyenetlen felülete is.

Ahmed üzeme ráadásul azt mutatja, hogy a hamis lemez ma már nem feltétlenül egy feltűnően gyenge másolat egy piaci standról. A teljes gyártási láncot fel lehet építeni úgy, hogy a kész termék hagyományos lemezboltba vagy nagy online piactérre kerüljön, ahol az eredeti kiadások mellett jelenik meg. Éppen ezért a brit hatóságok szerint a mostani ítélet nem lezárása, inkább egyik látványos állomása annak a nyomozássorozatnak, amely az ipari méretű vinylhamisítás feltérképezésére indult.

Honnan lehet tudni, hogy hamis a lemez?

A hamisítványoknál nincs egyetlen biztos árulkodó jel, a jobb másolatok ugyanis külsőre meglepően közel kerülhetnek az eredetihez. Az első lépés ezért annak ellenőrzése, hogy az adott album valóban megjelent-e pontosan abban a változatban, amelyet megvennénk. A kiadó, a katalógusszám, a megjelenés éve, a vonalkód, a borító és a lemez színe is összevethető például a Discogs adatbázisában szereplő konkrét kiadásokkal.

Még többet árulhat el maga a lemez. A kifutóvájatban – vagyis a zene vége és a címke közötti sima részen – általában beütött vagy kézzel vésett úgynevezett matrix/runout azonosítók találhatók. Ezek préselésenként eltérhetnek, és sok esetben a gyártásra, a présüzemre vagy a masteringre vonatkozó információkat is tartalmaznak. Ha ezek nem egyeznek az adott kiadás ismert adataival, esetleg teljesen hiányoznak, az már indokolhat némi gyanakvást.

Érdemes a fizikai minőséget is megnézni. A hivatalos példányhoz képest életlen vagy fakó nyomat, eltérő betűtípus, gyenge minőségű címke, hiányzó vagy leegyszerűsített belső borító, illetve gatefold, valamint a sorjás lemezszél és az egyenetlen felület mind figyelmeztető jel lehet. Egyik sem bizonyítja önmagában, hogy hamisítványról van szó, ezért a legbiztosabb módszer több részlet együttes ellenőrzése.

És van még egy régi szabály, amely a vinylpiacon különösen hasznos: ha egy ritka, régóta kifutott és máshol drágán kínált kiadásból valakinél hirtelen több „vadonatúj” példány jelenik meg feltűnően olcsón, érdemes alaposabban megnézni, pontosan mit is árul.