Cikkek: 29334 | Ma megjelent: 31
onemusic logo

Száz eurót adna kultúrára minden 16 évesnek az ír kormány

Írta: Ostroml

Új közönséget vinne a mozikba, színházakba és koncerthelyszínekre az ír kormány: a 2027-es költségvetésben minden 16 éves számára 100 eurós kulturális utalvány bevezetését tervezik. A jelenlegi elképzelés szerint digitálisan letölthető kártyáról lenne szó, amelyet a fiatalok szabadon használhatnának fel a programban részt vevő kulturális helyszíneken. A konstrukció még nem végleges, a költségvetést októberben mutatják be. 

A részleteken Patrick O’Donovan kulturális miniszter dolgozik, akinek a következő napokban Jack Chambers közkiadási miniszterrel kell véglegesítenie tárcája költségvetési keretét. Az első évben több mint 70 ezer 16 éves lehetne jogosult a 100 euróra, ami nagyjából 7–8 millió eurós állami kiadást jelentene. Ha a program beválik, a következő költségvetésben a 17 évesekre is kiterjeszthetik. 

Az alapötlet szerint a pénzt nem egyetlen alkalommal kellene elkölteni: mehetne például egy koncertjegyre, de több kisebb mozilátogatásra is. O’Donovan azt is vizsgálja, hogy workshopok, tanfolyamok és más részvételi kulturális programok bekerülhetnek-e a rendszerbe, miközben egyes kormánypárti képviselők sporteseményekkel is kibővítenék a felhasználási lehetőségeket. A visszatérítés és a csatlakozó helyszínek technikai rendszere még kidolgozás alatt áll. 

Az elképzelés nem most került elő először. A 2025 januárjában elfogadott kormányprogram már vállalta egy 16–17 éveseknek szóló kulturális kártya lehetőségének megvizsgálását, a kulturális tárca pedig 2026 elején megkezdte az egyeztetést a lehetséges partnerekkel. Az ír modell kialakításánál olyan európai programokat is vizsgálnak, mint a francia, spanyol és olasz konstrukciók, ahol különböző feltételekkel már működnek fiataloknak szánt kulturális támogatások. 

A kulturális kártya egy szélesebb támogatási politika következő eleme lehet. Írország 2022-ben indította el a Basic Income for the Arts kísérleti programját, majd 2026 februárjában a kormány jóváhagyta annak utódját. Az új rendszerben 2000, Írországban dolgozó hivatásos alkotó három éven keresztül heti 325 eurót kap; a 2026-os induláshoz 18,27 millió eurót különítettek el. Vagyis a korábbi tervekkel szemben nem korlátlan idejű alapjövedelemről van szó, hanem hároméves ciklusokban működő támogatásról. 

Az élőzenei infrastruktúra külön támogatást is kapott. A kormány 2025-ben 500 ezer eurós Grassroots Music Venues Support Scheme-et indított, amelyből végül 33 kisebb ír koncert- és tánchelyszín részesült, egyenként legfeljebb 15 ezer euróval. A pénzt elsősorban feltörekvő ír előadók programozására lehetett fordítani; a pályázatra közel száz jelentkezés érkezett. 

A száz eurós kártya más oldalról próbálná erősíteni ugyanezt az ökoszisztémát: nem közvetlenül a helyszíneknek, hanem a leendő közönségnek adna elkölthető keretet. Hogy a terv pontosan milyen programokra lesz használható, és valóban bekerül-e a 2027-es költségvetés végleges változatába, az a következő hetekben dől el. Jelenleg tehát még tervezett intézkedésről, nem már elindított országos programról van szó. 

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

szakertoikonyvek.hu
OneTicket
HUGEL