Jay Lumen a 2014-es évet is No.1 kislemezzel indította, amit Franciaországban egy hatalmas bulival ünnepelt!
Jay Lumen a 2014-es esztendőt ismét szenzációs repülőrajttal kezdte, hiszen januári kislemeze kapásból a Beatport heti kislemez listájának No.1 pozíciójában nyitott. A kislemez Say What című, Max Demanddal közösen elkövetett dala a Top10-ben, a tech house tracks chart 5. helyén, az I House U című dal a 12-en, de a kislemez mindhárom trackje a a Top20-ban landolt, ami nemzetközileg is meglehetősen ritka teljesítmény. Nem csoda, hogy önfeledten ünnepelt Franciaországban, ahogy az Inox falai között játszott egy fergeteges techno szettet.
1 hónapja még Jay Lumen szenzációs 2013-as esztendejét tekintettük át, ahol csak kapkodtuk a fejünket az előző év sikerei láttán és máris egy óriási 2014-es rajtról számolhatunk be.
Jay legfrissebb kislemeze ugyanis a Beatport heti kislemez listájának No.1 pozíciójáról indította az évet. A lemez dalai track charton is fantasztikusan teljesítenek, hiszen az EP legsikeresebb dala a Beatport tech house chartjánakTop10-ében, az 5. helyén szerepel cikkünk keltekor. A Say What című dalt Max Demanddal közösen írta, így ennek a szerzeménynek duplán is hazai értéke van. Az I House U, mely az EP címadó dala jelenleg a lista 12. helyén található, de a kislemez mindhárom dala a legjobb 20 között landolt. Mondanunk sem kell, hogy ez nemzetközi szinten is óriási szenzáció. Az I House U EP egyébként a holland 100% Pure kiadó gondozásában jelent meg, mely több, mint fél év után ezzel a release-el került újra a legjobb 10 dal közé. Nem csoda hát, hogy a kiadó istállójának Jay Lumen a leginkább becsben tartott gyöngyszeme. Amennyiben ez még nem volna elég, mindemellett Jay Nobody című dala 4 hónap után, cikkünk keltekor még mindig Top10ben szerepel, így hazánk üstököse egyszerre 2 trackkel is képviselteti magát a húzó 10esben. Jay Lumennek tehát van mit ünnepelnie már az év elején is, amit egy fergeteges bulival meg is tett Franciaországban, Toulouseban, a legendás techno klub, az INOX falai között.


HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: