Jay Lumen Párizs, Szerbia és az ADE pultjában is játszott egy hétvégén!
Jay Lumen egyazon hétvégén játszott Párizs napjaink legjelentősebb techno klubjában a Zig Zag-ben, majd Szerbiában a Green Love Festival fő fellépőjeként közel 5.000 embernek. Majd végül az idén fennállásának 20-adik esztendejét ünneplő legendás Amsterdam Dance Event (ADE 2015) zárónapján mutatta be, újonnan induló kiadóját egy remekbe szabott DJ szett keretében. Arról nem is beszélve, hogy LondON című No.1 track-je is felcsendült a háromból két helyszínen.
Jay Lumen továbbra sem nevezhető kilométer hiányosnak. Bár utoljára még a nyáron számoltunk be az ibizai Space színpadán játszott szettjének sikeréről, ez nem azt jelenti, hogy a köztes időszakban akár egy percre is pihent volna. Olyannyira nem, hogy időközben a temérdek fellépés mellett volt ideje egy olyan kislemezt készíteni, mely a Beatport Top10-én kívül a TrackItDown első azaz No.1 pozícióját is meghódította. Emellett arra is futotta idejéből, hogy közös kislemezt készítsen a szintén Drumcode művész Harvey McKay-el, mely a Power Chords címre lett keresztelve és cikkünk keltekor még közel egy hónap után is a Beatport Techno és egy időben a Tech House kislemez listáján is a legjobb 5 között szerepelt. Mindemellett elindította Footwork nevű saját kiadóját is, melynek első kiadványa pont a napokban került a boltok polcaira mind digitális, mind vinyl, azaz bakelitlemez formában. Eközben mégis úgy tűnik, hogy Jay Lumen fáradhatatlanul turnézik világszerte, mintha a pihenés szó nem lenne megtalálható a szótárában. Ezúttal egy hétvégén lépett fel Párizsban, majd Novi Sad (Újvidék) városában Szerbiában, hogy a sort a legendás Amsterdam Dance Event (ADE) estjén zárja. A pénteki nap tehát a franciákról szólt, hiszen Jay, Párizs napjainkban légjelentősebb klubjában a Zig Zag-ben tette tiszteletét a Form kiadói estjén, ahol Carlo Lio-val karöltve prezentáltak egy remek hangulatú bulit. Az idén 6. születésnapját ünneplő Form egyéb iránt a világszerte jól ismert előadóművész, Popof tulajdonában áll. A francia buli után szombaton Jay Lumen a szerb Green Love Festival kiemelt meghívott vendégeként lépett színpadra Novi Sad (Újvidék) városában. Ez a fesztivál egyéb iránt a térség talán legismertebb rendezvénye az EXIT után. Jay játékára közel 5.000 ember volt kíváncsi, mely meg is telítette a sportcentrum hangárját olyannyira, hogy még a lelátókról is emberek csüngtek. A videót mely Jay teljes szettjét rögzíti, amit meg is hallgathattok és nézhetitek.: Ezek után el is érkeztünk a mindenki által várva várt és méltán világhírű Amsterdam Dance Event (ADE) eseményéhez, mely idén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Jay Lumen fellépésére nem csak a nagyközönség, de a média is nagyon kíváncsi volt. Személye és munkássága ugyanúgy okot adott erre, mint újonnan indult kiadója a Footwork, ADE premierje. Annak ellenére, hogy Jay az ADE zárónapján játszott már tudható volt, hogy számos magazin kizárólag miatta maradt Amszterdamban. Interjút adott a kanadai Decoded Magazine riporterének, mely egy 20 perces kisfilm részét fogja képezni. Ennek jelenlegi munkacíme az "ADE 20 éve 20 percben" és az elektronikus zene legendás alakjait szólaltatja meg személyes élményeik alapján, kicsit visszatekintve és egyben összehasonlítva a múlt és jelen tapasztalatait, élményeit a DJ-k szemszögéből. A Decoded tervei szerint Jay az új generációt képviselve olyan nevekkel kerül a kisfilmbe, mint a nagy öreg Marshall Jefferson, Dave Clarke, Green Velvet, Alan Fitzpatrick, vagy Hector. Tehát a társaság meglehetősen illusztris. Jay Lumen a Rejected, a 100% Pure és az Intacto közös estjén Joris Voorn és a Reset Robot mellett állt a DJ pultba. A buli igazi önfeledt vasárnapi hangulatot hozott és annak ellenére, hogy a helyszín két héttel az esemény előtt módosult a közönség akadályt nem ismerve képviseltette magát a klubban. Mint utólag kiderült, Jay szettjét teljes titokban meghallgatta a világhírű Billboard Magazine egyik képviselője is, aki a szett végén fedte csak fel kilétét. Nem csak, hogy külön gratulált a művésznek, de felajánlotta és egyben kijelentette, hogy a későbbiekben szeretne cikkek formájában Jay Lumennel, mint előadóval foglalkozni, mivel rendkívüli atmoszférát teremtett a klubban. Jay tehát igencsak sikeres hétvégét tudhatott maga mögött. Ő maga így emlékezett vissza.: "Hihetetlenül feltöltő hétvége mögött állok. Mindhárom buli frenetikus volt. Párizs önmagáért beszél. Szerbiában valami olyan energiát kaptam a közönségtől, ami leírhatatlan. Amikor több ezer ember egyszerre mozdul és reagál arra, amit játszol az valami olyan atmoszféra, ami szinte felemeli az embert a föld fölé. Az Amsterdam Dance Event pedig szintén az az esemény, amit az ember - legyen DJ, vagy egyszerűen csak zeneszerető - mindig érdeklődve vár. Ez évben sem okozott számomra csalódást és hálás vagyok a sorsnak, hogy ismét játszhattam ott."HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: