A Burning Man elvesztette anarchista lelkét, mondja az alapító

Black Rock City ma magánszakáccsal, stylisttal és chartergéppel is megközelíthető. John Law számára már ez is elég pontosan megmutatja, milyen messzire került a Burning Man attól a közösségi kísérlettől, amelyet egy maroknyi San Franciscó-i művésszel és bajkeverővel vittek ki a sivatagba.

A Burning Man három alapítójának egyike kemény hangú esszében nézett szembe a rendezvény átalakulásával. Nem állítja, hogy az esemény élvezhetetlen lenne. Régi barátai felvételein ma is lát olyan csapatokat, amelyek őrzik a korai évek punk–industrial energiáját. Az összkép azonban szerinte már alig felismerhető.

„A Burning Man elvesztette anarchista lelkét” – írta Law, aki a mai rendezvényt a tehetősek számára felépített „fantasztikus Disneylandként” jellemezte.

A mondat különösen súlyos attól az embertől, aki segített elvinni az égő fafigura rítusát a nevadai Black Rock Desertbe. Ugyanakkor fontos körülmény, hogy Law 1996 óta nem járt a Playán. A mai Burning Mant barátai beszámolóiból, képekből és az esemény körül kialakult iparágból figyeli. Kritikája ezért nem helyszíni riport, hanem egy alapító ítélete arról, hogyan alakult át az általa elindított kultúra.

A történet még San Franciscóban kezdődött. Larry Harvey és Jerry James 1986-ban égette el az első ember alakú faépítményt a Baker Beachen, a rendezvény pedig 1990-ben, a Cacophony Society Bad Day at Black Rock nevű expedíciójával költözött a sivatagba. A körülbelül nyolcvan résztvevő egy negyven láb magas figurát állított fel, majd gyújtott meg a végtelennek tűnő száraz tómederben.

Nem volt kész program, hivatalos filozófia vagy központi szolgáltatás. Az emberek maguk vitték a felszerelést, építették a látványt és találták ki, mi történjen. Law ezt „egyenrangúak anarchista együttműködéseként” írja le: ideiglenes világként, amelyet senki sem birtokolt, és amelyben nem vált külön a fellépő, a szervező és a közönség.

Az esemény művészeti nyelve 1993-ban kezdett igazán kialakulni. A Desert Site Works alkotói immerszív installációkat, rituálékat és performanszokat vittek a sivatagba. Több mint ötven művész épített olyan teret, amelynek nem volt hagyományos értelemben vett közönsége: aki jelen volt, az valamilyen módon része lett a műnek.

Aztán megérkezett az internet.

Az első sivatagi év nagyjából nyolcvan látogatójából 1999-re 25 ezres tömeg lett. Law szerint a növekedést felgyorsította, amikor a Wired 1996-ban címlapra tette a Burning Mant. Az addig nehezen elmagyarázható underground esemény hirtelen eljutott a Szilícium-völgy új elitjéhez.

Elon Musk, Sergey Brin, Larry Page, Mark Zuckerberg és Jeff Bezos is megfordult a Burning Manen. A Google dolgozókat szállított a sivatagba, az esemény pedig idővel a technológiai szektor egyik kulturális zarándokhelyévé vált. Ami korábban a társadalmi hierarchiák ideiglenes felfüggesztéséről szólt, egyre inkább státuszszimbólummá alakult.

Law szerint ennek legtisztább megnyilvánulásai a plug-and-play táborok. Ezekben a résztvevőnek már nem kell közösen felépítenie és működtetnie a saját sivatagi világát. Több ezer dolláros csomagokért készen várhatja a luxusszállás, a sztárséf, a jelmez, a személyzet és akár az art car is.

Ez nem egyszerűen kényelmi kérdés. A Burning Man önellátást, részvételt és dekommodifikációt hirdető kultúrájában elvileg éppen az lenne a lényeg, hogy senki ne kész élmény fogyasztójaként érkezzen meg. Ha azonban a részvétel teljes terhe kiszervezhető, a különbségek nem tűnnek el a sivatagban. Még látványosabbá válnak.

A pénz már a belépés előtt meghatározza, ki milyen Burning Mant kap. Law a közel ezer dollárig emelkedő jegyeket, az utazást és az egyhetes önellátás költségeit is felhozza. Mindehhez társul a rendezvény intézményesedése: földvásárlások a sivatag körül és Gerlachban, professzionális kommunikáció, állandó szervezet és egyre összetettebb infrastruktúra.

Mégsem nevezi csalásnak a Burning Mant. Elismeri, hogy az ott átélt öröm valódi, és sok résztvevő továbbra is saját művészeti projekteket épít, táborokat működtet és közösséget teremt. A Mayan Warrior idei irányváltása is azt mutatja, hogy a rendezvény nagyra nőtt szereplői között akadnak, akik újra a közös alkotást helyeznék előtérbe.

Law problémája nem az, hogy a Burning Man megváltozott. Egy harminchat éves esemény nem maradhat érintetlen. Inkább az, hogy miközben a rendezvény továbbra is a szabadság, a részvétel és a hierarchiák lebontásának nyelvén beszél, egyre drágább és szervezettebb menekülést kínál azoknak, akik meg tudják fizetni.

Az első Burning Man egy ideiglenes világ volt, amelyet a résztvevők együtt hoztak létre. A mai változatban Law szerint már magát az ideiglenes világot is meg lehet vásárolni.