Kollektiva pres. Claptone @ Ötkert, 2014.01.17.
Több mint két hetünk van rápihenni a szilveszteri őrületre, hogy aztán 2014 első nagy megmozdulásán a bejglis és lencsés kábulatot kiheverve, az aranyálarc mögé bújt rejtélyes lény, Claptone bűvöletében töltsük az estét.
Claptone kilétét rejtély övezi, csak mendemondák keringenek róla. Úgy tudjuk, hogy számtalan generációval ezelőtt, egy réges rég elfeledett világban egy madár szerű lény sziluettje emelkedett ki az erdő sötétségéből, sodródva az árral, közben álmokat szövögetve. A titokzatos, fényárban ragyogó alakból egyszer csak egy szemkápráztató arany maszk tűnt elő, mely könyörtelenül lecsapott hosszú csőrével. A mitikus lényt azóta csak Claptone-ként emlegetik. Több éves vándorlás után Claptone készen állt, hogy mágiájával és okkult hangszereivel tömegeket babonázzon meg. Fáradhatatlan ravaszsága eredményeként a világ mára már megértette és befogadta a megfoghatatlant, a túlvilági szörny zenéjének elsöprő erejét, amely a világon bárhova képes őt eljuttatni egy szempillantás alatt. Persze elvakult pártfogói már mindenhol akadnak, így megtudtuk, hogy január 17-én Budapesten is feltűnik a szörny, hogy még nagyobb tömegeket babonázzon meg. Óriási pentagram híján a szeánszot stílusosan az Ötkertben tartjuk és a rituáléban Budapest helyi sámánjai is segédkeznek. Részt vesz a szintén világjáró Ramin, a belvárost rendszeresen babonázó Soundbank és Szobahipszter a Designer Drums-ból, és persze TMX és Fullstereo a Kollektiva klán káprázatos kettőse. Facebook event: https://www.facebook.com/events/192499477606784/ Belépő / Entry: Fiúknak: 2500 HUF Első 100 lánynak ingyenes, utána: 1500 HUF Claptone: www.facebook.com/claptone.official www.soundcloud.com/claptone www.claptone.comHOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: