Lewis Capaldi Florence + The Machine dalszövegével szólt be saját magának a Szigeten

Lewis Capaldi nem próbálta meg elhitetni a Sziget közönségével, hogy fogalma sincs, ki következik utána. A skót énekes csütörtök este közvetlenül Florence + The Machine előtt játszott a nagyszínpadon, és ahelyett, hogy egyszerűen felkonferálta volna Florence Welchet, kölcsönvette tőle az este legjobb önkritikus poénját.

„Mindenki várja már Florence + The Machine-t?” – kérdezte a tömegtől.

A válasz borítékolható volt. Capaldi ekkor felidézte a One of the Greats egyik sorát:

„Milyen jó lehet férfinak lenni, és unalmas zenét csinálni, csak mert megteheted.”

Aztán magára mutatott.

„Hallgattam ezt, és arra gondoltam: basszus, igen.”

Nevetés tört ki a nagyszínpad előtt, Capaldi pedig néhány másodperc alatt megcsinálta azt, amiért a koncertjein a dalokon túl is működik a személyisége: előbb csinál viccet saját magából, mint hogy bárki más megtehesse.

A jelenet könnyed volt, a sor azonban eredetileg egyáltalán nem annak készült.

Florence Welch tizenöt év dühét írta bele egy dalba

A One of the Greats az Everybody Scream egyik legélesebb pillanata. Florence Welch korábban úgy beszélt róla, mint tizenöt év felgyülemlett frusztrációjának kitöréséről.

Amikor a Florence + The Machine a kétezres évek végén berobbant, Welch mindent nagyban csinált. A hangot, a gesztusokat, a ruhákat, a dalokat. Nem akart visszafogott lenni, és nem is nagyon tudott volna az. Éppen ezért pályája elején rendszeresen kapta meg, hogy túl sok: túl teátrális, túl érzelmes, túl grandiózus.

A One of the Greats részben arra kérdez rá, miért kezeljük ugyanezt a nagyravágyást másképp, ha egy női előadótól érkezik. Welch szerint fiatal zenészként kinevették és támadták azért, mert ennyire nagy léptékben fejezte ki magát. Másfél évtizeddel később már megengedhette magának, hogy visszanézzen erre – és ne különösebben udvariasan tegye.

A dalon Aaron Dessner is dolgozott, akinek neve a The National mellett az elmúlt években Taylor Swift, Gracie Abrams és számos más előadó lemezei körül is feltűnt. Itt azonban nem simította le Welch világát. A szám hat percen keresztül növekszik, feszül és mar bele saját témájába: mit kell egy nőnek megtennie azért, hogy egyáltalán felmerüljön róla, hogy a nagyok közé tartozik?

Capaldi pedig pontosan azt a sort választotta ki belőle, amelyet a legkönnyebb volt saját magára fordítani.

Ez azért működött, mert a két előadó színpadi karaktere szinte tökéletes ellentéte egymásnak.

Capaldi felmegy egy fesztiválszínpadra, és néhány percen belül úgy beszél tízezrekhez, mintha egy pubban ülne a barátaival. Florence Welch ezzel szemben nem egyszerűen koncertet ad. Világot épít maga köré.

A Szigeten sem tett másképp.

Aztán Florence Welch megérkezett, és teljesen megváltozott a nagyszínpad

Ha Capaldi koncertje közvetlen, önironikus és földközeli volt, Florence + The Machine fellépése szinte rituálisnak hatott.

Gótikus ruhába öltözött háttérénekesek és táncosok vették körül Welchet, aki vérvörösben mozgott a színpadon. A látvány egyszerre idézett vallási szertartást, folk horrort és valamilyen sötét mesét, amelyben nem teljesen világos, hogy a főszereplő papnő, áldozat vagy mindkettő.

Ez nem puszta látványelem az Everybody Scream korszakában.

Welch újabb dalainak hátterében ugyanis olyan időszak áll, amelyben a saját teste hirtelen nagyon konkrét módon emlékeztette a halandóságára. A Dance Fever turnéja alatt életmentő műtéten esett át, később pedig nyilvánosan beszélt arról, hogy méhen kívüli terhessége volt.

Az élmények mélyen belekerültek az Everybody Scream világába.

A test határai, a gyógyulás, a nőiség, az öregedés, a párkapcsolatok és a halál mind ott keringenek a dalok körül. Welch mindezt spirituális és folk horrorból kölcsönzött képekkel dolgozza fel, mintha a nagyon is fizikai traumát csak mítosszá nagyítva lehetne igazán elmesélni.

Ezért is volt különösen jó felütés Capaldi néhány perces tréfája.

A skót énekes fogott egy dühből és tapasztalatból született sort, felismerte benne saját karikatúráját, majd visszaadta annak az előadónak, aki írta. Nem próbált okosabb lenni a poénnál, és nem csinált belőle mesterséges fesztiválpillanatot.

Nevetett saját magán, elköszönt, aztán átadta a színpadot.