Made Inn Butter @ Merlin, 2010.12.10.
Martin Buttrich hamarosan Budapesten!
Martin Buttrich egy varázsló, aki a hétköznapokban egy csendes, szerény fickó. Buttrich sokáig csendestársként alkotott a stúdióban olyanoknak gyártva a slágereit, mint a popcicákból álló Sugarbabes formáció vagy éppen a német elektronikus ikonnak kikiáltott Timo Maas. Érdekesség, hogy írt anno italo house darabokat is. Grammy-díjra jelölték Tori Amos ‘Don't Make Me Come to Vegas’ című zenéjének remixéért. Ám mélyen a háttérben maradva alkotott, mások alá tolva a világot jelentő deszkákat. Végül, nem tudni, minek a hatására, de az biztos, hogy mindenki legnagyobb örömére, előbújt a függöny mögül, és saját hangját hallatva kidobta első 12”-esét. Persze, mivel a szakavatottak már régóta ismerték és becsülték a munkája miatt, azonnal le is csaptak rá. A Four:Twenty, a Poker Flat, a Cocoon vagy éppen Carl Craig Planet-E kiadója rögvest felsorakozott mögé, így egy percig sem jelentett számára gondot, hogy hol jelentesse meg a zenéit. Inkább fordítva történt: a kiadók álltak sorban a szerzeményeiért. Herr Buttrich továbbra is gyakran ül össze másokkal a stúdiójában. Sokat ötletelnek együtt például az immár sztárkategóriában lovagló Loco Dice-szal, sőt, közös kiadójuk, a Desolat már rég a meghatározó nemzetközi krémet dúsítja. Tengernyi zenei produktum fűződik Martin Buttrich nevéhez a közel két évtizednyi alkotás után, mégis az első önálló stúdióalbuma csak idén tavasszal jelent meg. Buttrich saját Time Tools stúdiója a németországi Hannoverben működik, bár mostanában inkább New York utcáin futhatunk vele össze, illetve a szerencsés szemfülesek hamarosan Budapesten is, ugyanis a Made Inn csapatának egyik kiemelt vendége ő lesz ebben a szezonban az idén megjelent Crash Test című albumának turnéja keretében. A december 10-ei Made Inn bulin neves hazai gárda kíséri a germán zenemágust játékával. A Made Inn brigád tagja, azaz Pöli, Polarize, Rocha és Daviss mellett a StayFlyból Roofio, továbbá Jumpski és WorldJunkie, s meglepetésként az örök Debutös Garay veszi kézbe a karmesteri pálcát a DJ-pult mögött. A vizuális showt Aman vetíti a Merlin falaira. A belépő éjfélig 2000 ezer Ft, utána 2500 Ft Cím: Merlin; Bp. Gerlóczy u. 4. www.myspace.com/martinbuttrich www.madeinn.hu Készítette: VAMP (Various Artists Media Project, a MEDIALL-csoport tagja) https://www.mediall.org/vampHOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: