Cikkek száma: 6788
onemusic logo

Magára vessen, aki babonás: 13 éves a Strictly!


A 90-es évek elektronikus zenei burjánzására már csak kevesen emlékeznek élénken, oly rég volt. Ám az olyan projektek, mint a Strictly! is, fáklyaként világító jelzést hagytak és hagynak mai napig maguk után. 13 esztendőt szinte lehetetlen ilyen szűk keretek között adekvát módon összefoglalni, mert kötetnyi anyagot tenne ki az az információhalmaz, ami e névhez kapcsolódik. Talán éppen az alapító, Slam Jr. mondata az, ami legtalálóbban summázza a Strictly! lényegét: „A Strictly! a minőségi zenét és rendezvényt, valamint a DJ szakma át- és megmentését jelenti az elkövetkező generáció számára.” Konkrétumokra lebontva azonban ezt a babonások számára rémisztőnek, vagy éppen kivételesen szerencsésnek tartott számot, tucatnyi tehetséges magyar művész nevét, ragyogó kiadványokat és persze nem utolsó sorban felejthetetlen partikat kapunk. Slam Jr. 1990-ben kezdte saját pályafutását, majd az első Strictly! parti 1996-ban volt. Hoppá - gondolják most sokan -, akkor már 14. éves a név? Igen, de még csak a 13.-at töltötte be. Méltán várható tehát el egy ennek megfelelően nagyszabású születésnapi rendezvény is a csapattól. A jó hír, hogy ez a buli már napirendre is került, méghozzá február 13-án! Néhány gondolat erejéig idézzük most fel a Strictly! regénybe illő sztoriját - de a hely szűke miatt csak a teljesség igénye nélkül! Az első parti után a vendégek megdelejezve tértek haza otthonaikba, de egy életre megfertőződtek a szigorúan minőségi alapokon nyugvó, kultúrált szórakozás iránti igénnyel. A sajátos estéken ugyanis nemcsak a zene, de az egyedi klubdekoráció, fény- és hangtechnika, nem ritkán külön ezekre az alkalmakra készült tánckoreográfia, sőt VJ-produkció is felvonult, így minden érzékszervet magas szintű ingerek értek. Budapest mellett vidéki nagy klubok is sorba álltak egy-egy Strictly! est megrendezésének lehetőségéért, így szinte pillanatok alatt országos hírnévre tett szert a Strictly! Night. 2000-ben kiteljesedett a vállalkozás egy önálló, független zenei kiadó megalapításával, ezáltal a Strictly! lemezlovasai producerként is tovább ostromolhatták a közönséget, amely persze megintcsak kitörő lelkesedéssel fogadta a kezdeményezést. Amikor pedig ez a két nyomvonal keresztezte egymást, frenetikus élő showműsorrá avanzsált, és 2002-ben már ott állhattunk a Syma csarnok küzdőterén, ahol a kiadó akkori legújabb megjelenését prezentálták. A Tűz lemezbemutatója a maga látványelemeivel (egyórás tánckari produkció, VJ-show) és zenei anyagával végleg kiemelte a projektet a hagyományos partisorozatok hazai kínálatából. 2005 áprilisában egy világszinten is egyedülálló kezdeményezés mögé állt a strictly! teljes mellszélességgel: a csapat saját műsorával indult el Magyarország jelenleg is legnépszerűbb online rádiója, a Justmusic.Fm, ami egyben internetes tévéként is működik, az élő adások ugyanis több kameraállásból igen jó minőségben kísérhetők figyelemmel a Justmusic Live funkció segítségével. A Justmusic.Fm egyébként a maga többmilliós oldalletöltésével és több tízezernyi regisztrált felhasználójával világszinten is kiemelkedő rangot vívott ki magának a műfajban. A Strictly! immár legendás csütörtök estéi pedig a mai napig a legnépszerűbbek a rádió műsorai között. 2007-ben elkészült a Strictly! következő „merénylete”, egy DVD, mely tulajdonképpen egy dokumentumfilm, zenei aláfestéssel. A Monday 2 Sunday és az azt követő országos turné újra magasra tette a mércét. Időközben nagy változások történtek a csapat összetételében is. A „nagyöregek” mellé fiatal tehetségek érkeztek: Daveslim, Light, Reelow, Goyes, Danny és a klasszikus zenéből az elektronika felé kacsintgató WhiteNoise. Az Analogism című album 2009-es debütálása csak tovább erősítette a meggyőződésünket, hogy a Strictly! sztorija korántsem a végét járja, sőt most indul csak be igazán. Egy biztos: február 13-án lesz mit ünnepelni a Strictly! 13. születésnapi partiján, ahol az újoncok mellett olyan Strictly-veteránok pörgetnek majd, mint Lank, Stone, MB Project, Goodspeed, Cyrus és BossTone. Hogy a hangulat tovább fokozódjon, meghívást kapott a frenetikusnak ígérkező mulatságra kis hazánk két további nagy kedvencét, a Fonogram-díj egyik idei jelöltjét, Andrewboy-t, valamint a Dunántúl meghatározó DJ-egyéniségét, Jankect. Ha már úgyis jönni szeretnél, most itt a lehetőség, hogy ajándék VIP jegyed legyen! Regisztrálj a www.strictlymusic.net oldalon, majd kattints a jobboldalon található „NYERJ VIP BELÉPŐT” menüpontra, ahol három egyszerű kérdésre kell válaszolnod. Ezek után automatikusan részt veszel a sorsoláson, ahol 3db kétszemélyes VIP belépőt sorsolunk ki a helyesen válaszolók között.
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

Katlan 2025