Mahmut Orhan és Felix Raphael a sötétebb house felé fordul a Three-ben

A Three nem akarja az első percben megmutatni minden lapját. Mahmut Orhan és Felix Raphael közös száma lassan engedi közel magához a hallgatót, miközben a house megszokott lüktetését egy mélyebb, kissé sötétebb elektronikus térbe húzza.

A középpontban egy feszes, sűrű groove dolgozik. Nem különösebben harsány, mégis folyamatosan mozgásban tartja a számot. Fölötte csillogó elektroszintik jelennek meg, majd eltűnnek, apró részletekkel tágítva a hangképet. Nincs klasszikus értelemben vett nagy felvezetés és mindent elsöprő drop.

Ehhez különösen jól illik Felix Raphael hangja.

A berlini producer, énekes és multiinstrumentalista nem vendégvokállal érkezik egy már kész klubtrack tetejére. Éneke szerves része a produkciónak: meleg, közvetlen jelenlétet ad annak az elektronikus környezetnek, amely nélküle jóval hidegebbnek hatna.

Orhan pedig hagy neki helyet.

A vokál körül nincs állandó hangzuhatag. A dobok és a basszus tartják a mozgást, a szintetizátorok pedig inkább atmoszférát rajzolnak, mintsem átvegyék a főszerepet. Ettől alakul ki az a finom kettősség, amely végig ott marad a számban: egyszerre meleg és melankolikus, klubos és befelé forduló.

A Three műfajilag sem akar túl pontosan elhelyezkedni.

A house adja az alapvető mozgását, de az electronica textúrái és Raphael alternatív dalszerzői érzékenysége folyamatosan kifelé húzzák a hagyományos klubzenei szerkezetből. Nem annyira lassú, hogy elveszítse a táncteret, de nem is annyira direkt, hogy kizárólag ott legyen értelme.

Ez egyre inkább Mahmut Orhan saját területe.

A török producer több mint egy évtizede építi azt a crossover-hangzást, amelyben a deep house alapjai mellett indie dance, elektronikus pop és különböző kulturális hatások is megférnek. Az utóbbi időszakban azonban mintha még fontosabbá vált volna számára a hangulat, mint a műfaji keret.

A ZHU-val készített Transatlantic, illetve Francis Mercier, KinAhau és Arodes oldalán született együttműködései is ebbe az irányba mutattak: dallamosabb, érzelmesebb produkciók felé, amelyek továbbra is használják a house eszköztárát, de nem feltétlenül engedik, hogy az határozza meg az egész számot.

A Three ennek természetes folytatása, és egyben újabb részlet abból a zenei világból, amely Orhan készülő albumát kezdi körberajzolni.

Felix Raphael kiválasztása ezért sem tűnik véletlennek.

Raphael régóta a melodikus elektronikus zene és a klasszikus dalszerzés határán dolgozik. Nála az élő ének és az organikus hangszerelés nem ellenpontja az elektronikának, hanem annak része. Korábbi munkái során Ben Böhmer, Tinlicker, Booka Shade és Oliver Koletzki mellett is feltűnt, miközben saját YION kiadóján keresztül a saját zenei környezetét is építi.

A két alkotói világ a Three-ben különösebb erőlködés nélkül csúszik egymásba.

Orhan adja a mély, hipnotikus alapot, Raphael pedig behozza azt az emberi törékenységet, amely megakadályozza, hogy a produkció pusztán elegáns klubzenévé váljon.

Talán ezért sincs szüksége hatalmas csúcspontokra.

A Three nem felrobbantani akarja a táncteret, hanem lassan megváltoztatni rajta a levegőt. Mire igazán kinyílik, már rég benne vagyunk abban a kissé sötét, mégis meleg világban, amely felé Mahmut Orhan új fejezete egyre határozottabban tart.