Új kiadóval támogatja a helyi tehetségeket a Believe India
Írta: Ostroml
A Believe India újabb lépést tett az indiai regionális zene támogatása felé, amikor bejelentette új kiadójának, a Mahra Tora-nak az elindítását. Az új imprint kizárólag a haryanvi zenei tehetségekre fókuszál, és célja, hogy a helyi előadók maximális kreatív szabadságot kapjanak karrierjük építése során.
A Mahra Tora indulásakor nyolc előadóval vág neki az útnak, köztük olyan nevekkel, mint Kabira, Ajay Bhagtá és Renuka Panwar, akik már most komoly lendületet adhatnak a haryanvi zene felfutásának. A kiadó nemcsak hazai szinten kíván hatást gyakorolni, hanem nemzetközi színtérre is segítené eljuttatni az előadókat.
A lépés a Believe globális stratégiájának része: a cég már hasonló kiadói jelenléttel erősít Thaiföldön, Olaszországban és Franciaországban is. Vivek Raina, a Believe India ügyvezetője szerint a haryanvi zene túlmutat a régiós határokon, és megérett arra, hogy szélesebb közönséghez is eljusson.
Shilpa Sharda, a vállalat művészeti szolgáltatásokért felelős vezetője kiemelte, hogy a haryanvi zene sajátos energiája és őszintesége különleges vonzerőt képvisel, és a Mahra Tora kiadó minden eszközt biztosítani fog, hogy ezek az értékek még erősebben jelenjenek meg.
A Believe India az elmúlt években olyan katalógusokkal bővítette portfólióját, mint a Venus Music és a White Hill Music, ezzel pedig egyre meghatározóbb szereplő lett az indiai zenei piacon. A Mahra Tora indulása újabb bizonyíték arra, hogy a vállalat nemcsak üzleti szinten, hanem kulturálisan is elkötelezett az indiai zene iránt.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: