Marie Davidson első verseskötete megjelent, Traveler's Faith címmel
Írta: Ostroml
Marie Davidson kiadta első verseskötetét Traveler's Faith címmel. A montreal-i alkotó könyvét a Soulwax's DEEWEE publikálta, limitált, 750 példányos kiadásban. A kötet 30 eredeti verset, valamint a hatodik, egyben legutóbbi albumának, a City of Clowns -nak a szövegeit tartalmazza, amely 2025 februárjában jelent meg. Davidson elmondása szerint a kézirat még az LP előtt indult, munkacímként Deep Fried -dal, majd az album befejezése után nyerte el végleges formáját és a Traveler's Faith címet. „Csak szavak, de minden benne egyenesen a szívből jön” – írta az Instagramon, hozzátéve: van, aki magára ismer egy-egy szövegben, másokat talán megérint „az airport blues” vagy „a traveler’s high”. A könyvben Nadine Fraczkowski fotói és Giovanni Murolo dizájnja szerepel. „Verset írni olyan, mint dalt írni. Nem lehet megtervezni: várni kell, és amikor jön, meg kell csinálni. Nincs értelme másnak lenni, mint ami vagy… Azért írok, hogy feldolgozzam, ami körülvesz, hogy a semmiből valamit csináljak” – fogalmazott Davidson sajtóközleményében. A City of Clowns albumon a Sexy Clown és a Demolition kislemezek is helyet kaptak. 2023-ban Davidson közreműködött a Moderat MORE D4TA remixcsomagján is, többek között SHERELLE , Batu és DJ Lag társaságában.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: