A Marshall és a Music Venue Trust összefogott a brit élőzenei élet megmentéséért
Írta: Ostroml
A legendás Marshall erősítőgyártó cég és a Music Venue Trust (MVT) új szintre emelik a brit élőzene támogatását: elindították a „Marshall Nights” nevű kezdeményezést, amelynek keretében több mint 20 koncertet rendeznek szerte az Egyesült Királyságban, több mint 60 feltörekvő előadó részvételével. A programsorozat célja, hogy megóvja a helyi koncerthelyszíneket, és teret adjon az új generáció tehetségeinek.
Az események a brightoni Green Door Store-ban indulnak, majd Cardiff, Glasgow és Sheffield városaiba is eljutnak. A projekt a Marshall régóta tartó elkötelezettségét folytatja a helyi zenei kultúra védelme iránt. A cég társalapítója, Terry Marshall, feleségével együtt korábban 100 000 fontot adományozott az MVT „Own Our Venues” kampányára, amely a független koncerthelyszínek közösségi tulajdonba vételét támogatja.
Denzil Thomas, az MVT partnerségi menedzsere szerint a helyi zenei színterek a brit zenei ökoszisztéma „éltető elemei”. „Ezek a helyek azok, ahol az előadók megteszik az első lépéseiket, és ahol a közönség beleszeret az élő zenébe. Büszkék vagyunk arra, hogy a Marshallel dolgozhatunk, egy olyan márkával, amely megtestesíti az élő előadás hangját és szellemét.”
A Marshall EMEA marketingigazgatója, Kevin Penney hozzátette: „A Marshall az élő színpadok világából nőtt ki, és oda is tartozik. A helyi klubok azok a színpadok, ahol minden nagy zenekar kezdi. Büszkék vagyunk rá, hogy segíthetünk ezeket a helyeket életben tartani a következő generáció számára.”
A „Marshall Nights” nemcsak koncertsorozat: a szervezők élő felvételeket, interjúkat és kulisszák mögötti tartalmakatis készítenek, hogy bemutassák azokat az előadókat, helyszíneket és közösségeket, amelyek a brit zenei élet igazi szívét jelentik.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: