Mastodon: „Minden riffet odaadnék, ha visszakaphatnánk őket”

Brann Dailor minden riffet és dalszöveget elcserélne azért, hogy visszakapja azokat, akiket elveszített. A Mastodon augusztus 28-án érkező Marrow Deep albuma ugyanis olyan időszakban készült, amelyet eredetileg egyikük sem akart lemezre írni.

Öt év telt el a Hushed And Grim óta, közben pedig alapjaiban változott meg a zenekar körüli világ. Tavaly márciusban különváltak útjaik Brent Hinds alapító gitáros-énekessel, később pedig rövid időn belül két halálhír rázta meg Dailort és társait: meghalt a dobos-énekes édesanyja, Hinds pedig motorbalesetben vesztette életét.

Az új dalok egy része ekkor már formálódott. Ami ezután történt, átírta a jelentésüket.

„Reméltem, hogy visszatér a körünkbe”

Hinds távozása nem békés búcsú volt. A szakítás után maradt feszültség, kimondatlan mondatok és – legalább Dailor részéről – annak reménye, hogy egyszer még rendezhetik a kapcsolatukat.

Erre végül nem maradt idő.

Dailor szerint szinte lehetetlen elmagyarázni azt a fájdalmat, amely Hinds elvesztésével érkezett. Hiába váltak el rossz szájízzel, ő abban bízott, hogy idővel elássák a csatabárdot.

Hinds halálával nemcsak egy régi zenésztárs tűnt el, hanem annak lehetősége is, hogy egyszer még helyrehozzák, ami közöttük elromlott. Ez a lezáratlanság különösen nehézzé tette a gyászt.

A Mastodon tagjai végül ahhoz nyúltak, amit évtizedek óta együtt csinálnak: zenélni kezdtek.

„Amikor ez a remény elszállt, az tűnt a legjobbnak, ha egymásra támaszkodunk, és zenével tartjuk egymásban a lelket” – mondta Dailor.

A Marrow Deep így fokozatosan egy olyan lemezzé vált, amelyben a veszteség már nem háttértörténet, hanem az anyag érzelmi szerkezetének része.

Egy album, amelyet senki nem akart így megírni

A Mastodon történetében nem először kerül személyes tragédia egy album mélyére. A zenekar mindig is képes volt arra, hogy a súlyos, összetett metal mögé nagyon konkrét emberi történeteket rejtsen.

Dailor számára ennek talán legkeményebb példája a 2009-es Crack The Skye volt. A lemez időszakában újra és újra beszélnie kellett húga öngyilkosságáról, miközben turnézott és interjúkat adott. Utólag is nehéz élményként emlékszik erre.

Most mégis ismét a nyíltság mellett döntött.

„Nem volt olyan forgatókönyv, amelyben bármelyikünk is akarta volna, hogy a lemez erről szóljon” – fogalmazott. „Minden riffet, minden dalszöveget odaadnék, ha visszakapnánk őket.”

A mondat pontosan megmutatja, milyen helyet foglal el a Marrow Deep a zenekar életében. Nem egy tragédiából tudatosan felépített koncepciólemezről van szó. A dalírás inkább menet közben vált a történtek feldolgozásának eszközévé.

Dailor szerint a zenekar mentális egészsége szempontjából is az bizonyult járható útnak, ha nem próbálnak kitérni a fájdalom elől.

„A legtöbb, amit magunkért tehettünk, az volt, hogy keresztültörtetünk rajta, és írunk róla. A Marrow Deep ennek a betetőzése.”

Geezer Butler és Josh Homme is belépett ebbe a világba

Az albumon két olyan vendég is feltűnik, akik önmagukban komoly súlyt adnak egy metal lemez stáblistájának.

A Black Sabbath basszusgitárosa, Geezer Butler, valamint a Queens Of The Stone Age frontembere, Josh Homme is közreműködik az anyagon.

Mégsem a vendégnevek jelentik most a lemez valódi történetét.

A Mastodon számára sokkal nagyobb kérdés volt, hogyan lehet egyáltalán továbbmenni egy olyan zenész elvesztése után, aki alapítóként évtizedeken át meghatározta a zenekar hangját. Hinds nem egyszerűen gitározott a Mastodonban: énekhangja, játéka és kiszámíthatatlansága a banda karakterének része volt.

Az új felállásban Nick Johnston érkezett gitárosként, de a Marrow Deep aligha értelmezhető egyszerű személycserével kezdődő új fejezetként. Túl sok minden történt hozzá túl rövid idő alatt.

A gyász mellett ott maradt valami más is

Dailor szerint egy zenész számára elengedhetetlen, hogy bizonyos pillanatokban sebezhető legyen a közönsége előtt. Nem azért, mert minden fájdalmat nyilvánossá kell tenni, hanem mert egy olyan album esetében, mint a Marrow Deep, hamis lenne úgy tenni, mintha a dalok légüres térben születtek volna.

A lemez a gyászról és a szívfájdalomról beszél, de nem kizárólag a veszteségről.

Valami makacs életösztön is végig ott maradt benne.

„Amennyire gyászolunk, annyira erőt is érzünk” – mondta Dailor.

Talán ez írja le legpontosabban, hol tart most a Mastodon. Nem tették rendbe utólag azt, amit Hinds-szel már nem lehetett rendezni, és a zene sem oldotta fel a veszteségeiket.

De adott nekik valamit, amibe kapaszkodhattak.

A Marrow Deep ezért nem emlékműnek készült. Egy zenekar túlélési mechanizmusa lett – annak a hangja, ahogy négy ember megpróbál továbbmenni akkor is, amikor legszívesebben visszafordítaná az időt.