MiniCoolBoyz - Interjú
- Szevasztok srácok! Először is köszönöm, hogy időt szakítottatok ránk. Azok kedvéért, akik még nem ismernek titeket, el tudnátok magyarázni egy mondatban, hogy mi is a MiniCoolBoyz?
- Hi! Először is köszönjük a lehetőséget és a felkérést erre az interjúra. A MiniCoolBoyz egy olyan projekt, amelyet két olasz srác, Mike és Raffy alkotnak Milánóból, ugyanabból a városból és ugyanazzal a szenvedéllyel az underground zene és klubok iránt. 2009-ben álltunk össze, azóta producerkedünk és dj-zünk, és ez a legfontosabb dolog az életünkben.
- Hogyan találkoztatok és mi vezetett arra titeket, hogy egy producer/dj páros legyetek?
- Sok évvel ezelőtt találkoztunk, amikor még fiatalok voltunk, aztán olyan tizennyolc éves korunk körül elkezdtünk járni azokba az underground partikba, amiket a környékünkön rendeztek meg. Nagyon fontos időszak volt az a szcéna számára, egy lenyűgöző mozgalom indult el akkor egész Európa szerte. Innentől már nem volt sok idő, hogy elkezdjünk utazgatni a legfontosabb fesztiválokra, hogy kövessük idoljainkat. Nagyon érdekelt minket, mi a különbség a között, hogy dj az ember vagy a közönség között van, szóval úgy döntöttünk, megvesszük az első lemezeinket… aztán a játék elkezdődött!
- Hogyan döntöttetek a MiniCoolBoyz név mellett?
- Hogy őszinték legyünk, ez volt az egyetlen név, amelyik jól állt egy duónak. (nevet) Ugyanakkor a minimal nagyon fontos volt az underground zenei műfajban és ez nagyban meghatározta a mi hangzásunkat is. Szóval a Mini részt kötelezőnek éreztük használni a nevünkben.
- Karrieretek elején számos klubban megfordultatok Olaszországban. Van közte olyan, amelyre különösen kedves emlékkel gondoltok vissza, vagy olyan, amelyik nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most ilyen sikeresek vagytok?
- Furcsának hangzik, de Németországban kezdtünk el kis klubokban játszani, csak azután váltunk ismertté a hazánkban.
- Tudnátok mesélni kicsit az olasz szcénáról?
- Az olasz szcéna az elmúlt években sokat fejlődött azt követően, hogy a ’90-es évek végén a techno és rave partik voltak a legfontosabbak. Az underground nagyon jól áll annak köszönhetően, hogy rengeteg partit szerveznek országszerte és ezeken olykor a világ legnagyobb dj-i játszanak. Talán nincsenek olyan nagy fesztiváljaink, mint Németországnak vagy Hollandiának, de ugyanakkor számos fontos előadót adtunk a szcénának, szóval nincs okunk igazából panaszra.
- A felszerelésetek egy dobgép, egy FX és egy Traktor Scratch kombinációja. Milyen sokoldalúságot nyújtanak ezek a fellépéseteken?
- Igen, pontosan ebből áll a felszerelésünk, de szeretném aláhúzni, hogy még mindig mennyire fontos számunkra a vinyl. Tényleg szeretünk lemezről játszani és kombinálni a többi gépeinkkel és eszközeinkkel. Egy komplex, de hibrid felszerelés megkívánja a különleges teszteket a stúdióban és nem mindig sikerül olyan gyorsan a hang beállítás, de ugyanakkor olyan rugalmasságot is biztosít, ami egyébként nem lenne megvalósítható. És biztos lehetsz benne, hogy amikor a közönség előtt zenélsz, mindig készen akarsz állni bármilyen lehetséges helyzetre, és ez a felszerelés segít nekünk, hogy bármilyen táncparkett igényeit kielégítsük, ami csak elénk kerül.
- És ami a stúdiót illeti?
- Főleg Ableton 9-et használunk, amihez hozzájön még rengeteg hardver (mint például a Virus) és néhány klasszikus eszköz is, mint az Arturia vagy a Komplete. Az új partnerünk, az NHB mindkét tagja profi hangmérnök és a munkánk során mindig a legújabb technikákat használjuk a hangzás, a keverés és a masterelés tekintetében egyaránt. Az Apolló új eszközeibe beleszerettünk. Amióta az NHB csatlakozott hozzánk, valóban nyolc kézzel dolgozunk és biztosak vagyunk benne, hogy a rajongóink tisztán érezhetik ezt a megjelenések tavaly nyár óta megnőtt számában. Úgy gondoljuk, a produceri és stúdió munkálatoknak soha nem volt olyan fontos szerepe, mint manapság.
- Az „Amazing Records” kiadó a saját zenéiteknek a platformjául szolgált, de mennyire fontos az új előadók számára beindítani a karrierjüket? Különleges érzés feltörekvő új előadókat segíteni megjelenteti a zenéiket?
- Jól mondod, a fő célunk az volt az Amazing-gel, hogy megalkossunk egy olyan platformot, ahol a saját zenéinket tudjuk megosztani, illetve az új előadók bemutatkozhatnak. Az olasz és európai szcéna tele van tehetségekkel és mi igyekszünk segíteni nekik, hogy megtalálják az utat ezen a versengő piacon. Büszkék vagyunk erre!
- Jól tudom, hogy az „Over” testvérkiadó az év elején indult egy három számos EP-vel tőletek és az NHB-tól? Milyen kihívásokkal néztetek szembe az új kiadó alapításakor és milyen irányba fogtok tartani ezzel?
- Az NHB-val közösen év elején alapítottunk egy új kiadót, amelyet egy olyan három dalos EP-vel indítottunk, amelynek a tökéletes leírása annyi lenne: a legkiválóbb techno. Valóban nagyon motiváltak vagyunk az új projekttel kapcsolatban, mert az új kiadó hirtelen hatalmas támogatásnak örvend top dj-k részéről világszerte, és már a beatport techno chart-ját is ostromolja. Ez egy nagyon ambiciózus projekt, mert ebben a túlságosan telített szcénában nem könnyű valami újat alkotni, de biztosak vagyunk abban, hogy csakis minőségi release-eken fogunk dolgozni. Az NHB-val tavaly találtuk ki ezt az ötletet és tizenkét hónapig keményen dolgoztunk azért, hogy megvalósítsuk.
A legnagyobb kihívás talán az, hogy ebben a feszített időrendben nehéz a minőségi zenék készítése, mert nem egyszerű állandóan új ötleteket kitalálni és megfelelően megvalósítani azokat. Továbbá az, hogy az összes többi munkánkat is végeznünk kell, az egészet csak még nehezebbé teszi. De már megszoktuk ezt a fajta erőfeszítést, és az NHB-val nagyszerű csapatot alkotunk.
- Van valami tippetek azon előadók számára, akik promokat küldözgetnek?
- A promo kiadványokról azt gondoljuk, hogy az a legfontosabb, hogy a megfelelő zenét a megfelelő dj-nek kell elküldeni. Nem szeretjük azt, amikor progresszív house zenéket kapunk, mert mi technot játszunk. És ugyanezt gondolja minden dj… Te sem szeretnél kenyeret kapni, amikor halat keresel, ugye? (nevet)
Ha azonban egyenesen kiadóknak küldesz zenéket, azt javaslom, csakis minőségi cuccot küldj, nincs értelme olyan munkát küldeni, amely még az átlagos minőségi szintet sem üti meg a piacon… És ugyanakkor a szakértelmedet is meg kell mutatnod, mert sajnos az első benyomásnak nagyon nagy jelentősége van azoknál a nagy kiadóknál, amelyek hetente százával kapják a demo kiadványokat.
- Szerintetek mi a legnagyobb kihívás az új producerek számára, amin keresztül kell menniük? Tudnátok példát is hozni a saját élményekből, amelyeken ti már túl vagytok?
- Minden történet egyedi és természetesen nekünk is megvoltak a problémáink, és még most is akadnak minden nap, szóval szerintünk az a legjobb, ha most elmondjuk, mi hogyan szoktunk megküzdeni velük.
Ahogyan már említettük, manapság a legfontosabb, hogy minőségi zenét készíts, és ugyanakkor igyekezned kell innovatívnak is lenni. A piac tele van producerekkel és az egyetlen út a kiemelkedés felé egy ilyen környezetből az, hogy valami mást alkoss és azt a lehető legjobb minőségben készítsd el.
Fontos, hogy néhány előadó inspiráljon, de aztán igyekszünk elmozdulni arról a pontról, hogy amit csinálunk, azt megfelelően és teljesen egyedi lelkületben tegyük. És persze a profi viselkedés a kiadókkal, előadókkal, rendezvényszervezőkkel, menedzserekkel és mindenki mással szemben. Napjainkban az iparban sokkal nagyobb szükség van olyan emberekre, akik szeretik azt, amit csinálnak, mint bármikor máskor. Lelkesek, szenvedélyesek, de ugyanakkor a legtöbben nagyon komolyak is, mindannyian belefáradtunk már a kamu dj-kbe és producerekbe.
- A korábbi megjelenéseitek főleg minimal behatásúak, de az új hangzásotok sokkal inkább szilárd techno. Szerintetek melyik a legjobb munkátok, amelyre leginkább büszkék vagytok, és miért?
- Ahogyan mondod, a karrierünket minimal dj/producerekként kezdtük, ez volt a MINUS korszaka, és az a megtiszteltetés ért minket, hogy részt vehettünk benne. Az egyik első sikerünk egy remix volt Richie kiadója számára, amely a második helyet érte el a Beatport techno listáján. Az utóbbi tizennyolc hónapra visszaléptünk a techno gyökereinkhez és úgy hisszük, hogy ott is maradunk örökre. Ugyanakkor a partnerünk, az NHB is lenyűgöző techno producerekből áll és velük közösen egy valódi underground csapatot alkotunk. Az biztos, hogy amire az egyik leginkább büszkék vagyunk, az a legutóbbi megjelenésünk Carl Cox INTEC-jén, ami az első helyet érte el a Beatport listáján tavaly.
- Miről szeretnétek a legemlékezetesebbek lenni az életetekben?
- A zenénkről.
- Végezetül elárulnátok valamit arról, mit terveztek az idei évre?
- 2014 nagyon fontos év lesz számunkra, ugyanakkor nagyon kemény stúdió év is lesz, mert rengeteg melónk van, amit meg kell csinálnunk az új kiadónkkal, az OVER-rel, és emellett van még egy új zenei könyvtár projektünk is, amely hamarosan napvilágra kerül Victor Calderone kiadójánál, a WAVEFORM Recordingsnál, a neve pedig NHB & MiniCoolBoyz Techno Library lesz.
Aztán tervezünk még két albumot is kiadni, egy MiniCoolBoyz az Amazing Records-nál és egy közös projekt az NHB-val az OVER-nél. Szóval elképzelheted, hány álmatlan éjszakánk lesz!
És természetesen a fellépések, ami miatt igazán szeretjük a munkánkat, amikor a közönség a mi ritmusainktól érzi jól magát! Terveink szerint egy új, masszív Live Set-et fejlesztünk ki nyolc kézre az NHB-val, valami igazán menőt és szokatlant… szóval… készüljetek fel a legváratlanabbra is!
Forrás
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: