Mon Rovîa és a „Music for the Pouring”: gyökerekből építkező folkvilág

Mon Rovîa neve egyre ismerősebben cseng a nemzetközi folk színtéren. A feltörekvő előadó január elején került a figyelem középpontjába, és az alkalmat egy különleges, személyes válogatással is megjelölte: „Music for the Pouring”címmel állított össze egy playlistet, amely szorosan kapcsolódik zenei és lelki világához.

A válogatásban olyan előadók dalai kaptak helyet, mint Big Thief, Bon Iver vagy Nick Drake, és egy csendesebb, elmélyültebb hangulatot képvisel. Nem háttérzene, sokkal inkább társ az elcsendesedéshez, azokhoz a pillanatokhoz, amikor az ember figyelni kezd önmagára. A playlist pontosan azt a belső tempót tükrözi, amely Mon Rovîa saját dalaiban is jelen van.

Az előadó története szorosan összefonódik zenéjével. Libériában született, művésznevét az ország fővárosa ihlette. Egy lelkész fogadta örökbe, gyerekkorát az Egyesült Államok különböző részein töltötte, de leginkább Chattanooga, Tennessee városához kötődik. Innen indult el az a zenei út, amely az indie folk hangzás felé vezette, és amelyet ő maga „Afro Appalachia” néven ír le.

Ez a megközelítés nemcsak stílus, hanem szemlélet is. Mon Rovîa gyakran beszél az afrikai–amerikai népzene kevéssé ismert történetéről, és arról, mennyire fontos számára ezeknek a gyökereknek az újrafelfedezése. Különösen meghatározó élmény volt számára annak felismerése, hogy a banjo hangszer Nyugat-Afrikából származik, arról a vidékről, ahonnan az ő családtörténete is ered. Ez a tudás nemcsak zenei, hanem személyes megerősítést is adott neki.

Mindez szervesen épül be debütáló albumába, a „Bloodline” című lemezbe, amely pénteken jelenik meg a Nettwerk Music Group gondozásában. Az anyag Mon Rovîa szerint az önállóvá válás folyamatáról szól, arról az útról, amelyen mindenki végigmegy, amikor megpróbálja megérteni, honnan jön és merre tart. A dalok nem kész válaszokat adnak, inkább teret hagynak a hallgatónak, hogy a saját kérdéseire rezonáljon.

A „Music for the Pouring” és a Bloodline ugyanannak a világnak a két oldala. Figyelemről, gyökerekről és lassításrólszólnak egy olyan korszakban, ahol ez ritka érték. Mon Rovîa zenéje nem akar harsány lenni – csendesen, mégis határozottan találja meg az utat azokhoz, akik nyitottak erre az őszinte, belső hangra.