Új célpontokat talált a Muvox a BMG-per lezárása után
Írta: Ostroml
Váratlan fordulatot vett a Muvox és a BMG közötti szabadalmi jogvita. A New Mexico-i vállalat két év után lezárta a berlini székhelyű kiadó ellen indított pert, azonban szinte azonnal új eljárásokat kezdeményezett az Amazon és az Appleellen ugyanarra a szabadalomra hivatkozva.
A Muvox még 2024-ben perelte be a BMG-t, azt állítva, hogy a vállalat megsérti a 11,899,713-as számú amerikai szabadalmat, amely hangulatalapú dalválasztási és lejátszásilista-ajánlási technológiát ír le.
Az ügy hónapokon keresztül lassan haladt. A bírósági iratok szerint a felperes egy ponton elmulasztotta megfelelően kézbesíteni a keresetet, ezért a bíróság két hét haladékot adott ennek pótlására. A Muvox június 10-én igazolta a kézbesítés megtörténtét, a későbbi fejleményekről azonban nem került nyilvánosságra további részlet.
Ami biztos, hogy július 15-én a Muvox saját kezdeményezésére, „with prejudice” minősítéssel visszavonta a keresetet. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon jogalapon a BMG ellen már nem indíthat újabb pert.
A benyújtott dokumentumok szerint a BMG addig nem nyújtott be hivatalos választ a keresetre, és összefoglaló ítéletet sem kezdeményezett, miközben a felek megállapodtak abban, hogy mindenki maga viseli saját költségeit és ügyvédi díjait.
A történet azonban itt nem ért véget. Július 16-án, mindössze egy nappal a BMG-ügy lezárását követően a Muvox szinte azonos tartalmú keresetet nyújtott be az Amazon ellen. A beadványhoz egy 73 oldalas melléklet is tartozik, amely képernyőképekkel igyekszik alátámasztani, hogy az Amazon Music hangulatalapú ajánlórendszere sérti a vitatott szabadalmat.
Ugyanezen a napon az Apple ellen is újabb szabadalmi pert indított a vállalat. Az ehhez csatolt dokumentáció szintén részletesen ismerteti az állítólagos jogsértést, és hasonló érvelésre épül, mint az Amazon elleni eljárás.
A Muvox számára nem újdonság az ilyen jellegű jogi fellépés. A vállalat korábban már a Spotifyt és a Rhythm One-t is beperelte, emellett 2025 februárja óta a Metával is folyamatban van egy hasonló szabadalmi jogvita.
Közben egy másik, a zeneipart érintő technológiai per is tovább halad. A Live Nation és a Ticketmaster továbbra is védekezik a Ticketmaster SafeTix forgó vonalkódos beléptetési rendszerét érintő szabadalmi ügyben, amely 2025 októberében indult. Az eljárás jelenleg a bizonyítási szakaszban tart.
A Muvox legújabb lépései azt jelzik, hogy a vállalat továbbra is aktívan érvényesíti a hangulatalapú zenei ajánlási technológiához kapcsolódó szabadalmi igényeit, és a BMG-ügy lezárása után figyelme immár a legnagyobb technológiai szereplők felé fordult.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: