Az orosz dj 29 tracken átívelő válogatásán olyan előadók zenéi hangzanak fel mint Fred P, DJ Bone vagy Terrence Dixon.
Ahogy általában, úgy Kraviz most is a deep és groovy vonalra fókuszál olyan producerek zenéivel mint Terrence Dixon, Baby Ford, DJ Bone és Fred P. Megtalálható rajta még Goldie és egy Aphex Twin zene is, amit utóbbi Bradley Strides alteregója neve alatt készített. A mixsorozat tradícióit folytatva egy exkluzív track is feltűnik, ez Kraviz saját Mystery c. dala. A mixben található zenék majdnem fele Kraviz kiadója, a трип gondozása alatt készült el.
„A mixben sok vokál csendül fel” –
mondja Nina. „A lehető legkísértetiesebb és alig hallható módon. A semmiből jönnek elő és eltűnnek a zenében. Hasonlóak a saját munkáimhoz, ahol felhasználom a vokálokat és a szöveges részeket, hogy elérjem azt az utaztatós semmibe vesző hatást.”
Hozzátette még: „Az emberek úgy ismernek, hogy tánc megszállotja vagyok a groove-os stílusokkal, azonban most az volt az ötletem ezzel a mixszel, hogy valami sokkal lazábbat hozzak össze. Egy misztikus utazás, amelyet azok az idők ihlettek, amikor a késő esti rádióműsorokat hallgattam és azt képzeltem, hogy azok a hangok, amelyek a rádión keresztül eljutnak hozzám, egyenesen az űrből érkeznek. A mix legvégén a saját hangomat hallhatjátok, ahogyan oroszul beszélek, ez azokra az időkre emlékeztet, amikor saját éjszakai rádiós műsorom volt. Időről időre megszólalok a track közepén, bemondom az előadót vagy csak éppen elmondom, mi jár épp a fejemben, mint pl ’Voltál már Rejkjavikban? Én még soha. De szeretnék egyszer eljutni oda.’”
Tracklist
01. Egotrip - Dreamworld (Acapella)
02. Nina Kraviz - Mystery (DJ-Kicks)
03. Area - Broken Glass Everywhere
04. Prototype 909 - Atma
05. Goldie - Truth
06. Bjarki - Revolution
07. Nina Kraviz - IMPRV
08. Bjarki - Polygon Pink Toast
09. Population One - Bonus Beat w/ Flatner / Ingram Project - Da Comin' (Jay Denham RMX) Acapella w/ Parrish Smith - 1.0 / 8.0 Afrika Genocide Acapella
10. Breaker 1 2 - In The Distance
11. Steve Stoll - Pop Song
12. Bradley Strider - Untitled
13. Stanislav Tolkachev - I Will Not Pee In The Pool
14. Armando - Pleasure Dome
15. Nina Kraviz - Prozimokompleme
16. Baby Ford - 24 HR
17. Fred P - Higher Mentalism (edit)
18. Exos - Nuclear Red Guard
19. Steve Stoll - Corona
20. Freak Electrique - Parsec
21. Population One - Out Of Control (Vocal Mix)
22. Exos & Octal - Grow
23. Porn Sword Tobacco & SVN - Complaints A
24. Plaid - Oi
25. DJ Bone - The Vibe
26. Adam Beyer pres Conceiled Project - Pattern 1
27. Polygon Window - Quino-Phec
28. Nikita Zabelin feat. dBridge - So Lonely
29. Rizhome - Corridor
A Nina Kraviz: DJ-Kicks mix 2015. január26-án érkezik a !K7 gondozásában.
