Nosztalgikus helyzetjelentés a belvárosi nyári éjszakákból

Érdekes és egyben tanulságosnak hívnám a mai budapesti klubéletet. (Nem, nem az underground klubéletről van szó - szerk.). Szeretném leszögezni, hogy szerintem olyan, hogy klub fíling már nincs Budapesten. Úgy érzem, hogy a mai fiatalok már sajnos nem tudják megtapasztalni azt a régi, ám annál jobb érzést, amit annak idején kaphattunk, akik szórakozni mentünk hétvégente.
 Ma már sajnos elveszett, hogy az ember lemegy egy igazán jó (számára jó) helyre és megérzi azokat az igen pici és finom apró részleteket, amitől egy KLUB jó volt.
 Természetesen a hangulat most is megvan, de évekkel ezelőtt minden egyes hétvége különleges volt, mindig úgy jöttél ki a szórakozóhelyekről, hogy valami különlegesben volt részed, a hajnali napfény megcsapta az arcodat, nem pedig hajnalban a külföldi fellépő (amennyiben van) fellépése után egyből távozol. Magasabbak lettek az igények és sok fellépő már nem olyan tisztelettel tekint a közönségére, mint társai sok-sok évvel korábban. Persze dübörgő hangtechnika most is van, de valahogy kiveszett pár dolog. A közösség teljesen eltűnt, és a zenei élet is gyökeresen megváltozott. Félreértés ne essék, nem arról szeretnék írni, hogy „bezzeg régen minden jobb volt” hiszen nem biztos, hogy jobb volt, inkább más volt, lassabb volt. Mit értek lassabnak? Nem arról szólt az élet régebben, hogy mindent és azonnal és döngöljön. Manapság szinte minden helyre beköltözött a fasztivál. Minden giga legyen, ordító legyen és minden ba###asson. Az emberek már fintorognak, ha 2 perc után nem jön valami arcon zúzó dolog. Minden egységes lett, szinte teljesen mindegy hová megy az ember, (zenei értelemben) ugyanazokat lehet hallani szinte mindenhol. 
Nem érzem már a DJ szettek ívét, nem érzem az „utazást”. Unalomig ismert rádiós dalokat hallgathatok egész este, egy biztonsági játékot játszanak. Hiányoznak az újdonságok. A lemezlovasok nem mutatnak új zenéket, nem érzem az egyediséget, az irány mutatását. Amit most kapok az nem más, mint egy „McDonald’s”. Bárhová mész a világon a sajtburger az sajtburger. Vajon kinek a hibája is ez? Ezerszer olvastam, hogy a klubok tulajai teszik tönkre, a hozzáállásukkal, és a hozzá nem értésükkel. Ezzel valahol egyet is értek. Nagyon sokszor tapasztalom, hogy a Hang és a fény technika beruházása az utolsó dolog. Ez szerenécsre az utóbbi években szépen fejlődik. Szervezők visznek pluszba hang és néha fénytechnikát is, hogy a közönség elégedetten hagyja el az éjszaka helyszínét. A DJ meg akkor kell, ha van saját felszerelése, teljesen mindegy, hogy milyen csak szóljon rajta az, amit az emberek szeretnek. A lemezlovasok hozzáállása is nagyon rossz lett. Persze mindenki azt hiszi, miközben olvassa ezt a cikket, hogy ez bizony nem róla szól, Ő nem ide tartozik. Pedig...lehet. 
Talán érthető, hogy Ők kiszolgálnak, a tulaj ezt kéri, Nekik ezt kell csinálni. Az már egy másik kérdés, hogy vajon lenne-e egyedisége, ha egy estére szabad kezet kapna. Ismét csak a gyors éttermi példámat tudom felhozni. Akkor miből lehet választani? Merült fel bennem a kérdés. Rendben, senki nem kényszerít arra, hogy ilyen zenei stílust képviselő helyekre menjek.

 Valahogy furcsán érzem magam mindig a Deák Ferenc tér és a bulinegyed környékén. Az addig rendben van, hogy a zenék többsége már sokkal emészthetőbb számomra, de valami megint nem túl jó. 

Elég sokszor és sok helyen voltam a nyár folyamán ezeken a helyeken. Beültünk egy italra és néztük a körülöttünk történő dolgokat. Nagyon furcsáltam a kialakult „közönséget”. A külföldieket most ne vegyük ebbe bele. Három fő „típust” figyeltem meg. Elsőnek a 28+-os korosztályt venném, rajtuk látszik, hogy valahogy nem találják a helyüket. Látszik az egzisztencia, a normális kultúrált megjelenés. A Nők szépen normálisan fel vannak öltözve, csinosak, nem tornacipő farmerben járnak szórakozni. Az Urak képesek egy jó inget felvenni, vagy valahogy „jobban egyben van mindenki”. Megértem, hogy ezek az emberek nem akarnak vegyülni a mai fiatal gyerekekkel, akik lemennek a csipogós ugrálóba. Nem mennek oda, mert nem oda valók. Kérnek egy italt, beszélgetnek és mennek haza. Az esetek túlnyomó részében ez volt a menetrend. Sok új emberrel beszélgettünk, barátkoztunk össze, nem légből kapott tapasztalatokról írok. Valahogy a beszélgetések közben mindenki „dicsekedett”, hogy ki melyik régi nagy bulin volt, az utóbbi időkből szinte senki sem említett. Olyan nevekről tudtunk beszélgetni, amiket sajnos a mai fiatalok csak hallomásból vagy nem is ismernek. Jól esett olyan neveket kiejteni a számon, mint a Deep Dish és John Creamer. Na, és tudjátok mi volt a legjobb? – Az, hogy akivel beszéltem tudta kiről és miről van szó. Picit viccesnek tartom, hogy a mai Classic kimerül az Energy 52 – Greece 2000 – Alice Deejay válogatásból. A másik típus a fiatalok, ott vannak, mert ott kell lenniük és nagyjából vége. Isznak valamit (jobb esetben) majd mennek az ugráló, kacsahápogtatóba :D A harmadik típus pedig a Hajógyári-sziget bezeárása után fent maradó kakaó gengszterek. Valahogy furán mutatnak az utcán, egy széken ülve és nem a VIP parkoló előtt pózerkedve. Lezárásként sajnos nem jut semmi pozitív és bíztató az eszembe. Ez szerintem a kialakult helyzet. Remélem meg tudtok majd cáfolni, sőt kérem is, hogy ha van valakinek jó és mostani élménye, ne habozzon velünk megosztani. Végezetül pedig emlékezzünk egy picit a „más”, a régebbi időkre egy sokak számára szeretett és emlékekkel teli trackkel és egy mixszel. ☺ Írta: Anonymous