Cikkek: 26183 | Ma megjelent: 3
onemusic logo

Új fordulat az OMG Girlz és az MGA perében

Írta: Ostroml

Újabb fejezetéhez érkezett T.I., Tiny és az OMG Girlz hosszú évek óta zajló jogi csatája az MGA Entertainment ellen. A kaliforniai esküdtszék a per legutóbbi tárgyalási szakaszának végén 0 dollár büntetőkártérítést ítélt meg, vagyis arra jutott, hogy a játékgyártó nem járt el rosszhiszeműen az ügyben.

A vita középpontjában az áll, hogy az OMG Girlz tagjai szerint a cég több L.O.L. Surprise! baba megjelenésénél engedély nélkül használta fel a lánycsapat jellegzetes külső jegyeit. A per során az is elhangzott, hogy egyes babák más ismert előadókra, például Elton Johnra vagy Lady Gagára is emlékeztethetnek.

Az MGA Entertainment, amely többek között a Bratz és a Little Tikes márkák tulajdonosa, végig tagadta a vádakat. A vállalat 2023-ban még megnyerte a pert, azonban egy későbbi bírósági döntés nyomán új eljárás indult.

A következő tárgyalási szakaszban, 2024-ben, az esküdtszék mintegy 71 millió dollár megfizetésére kötelezte a céget. Ebből közel 18 millió dollár tényleges kártérítés volt, míg körülbelül 54 millió dollárt büntetőkártérítésként állapítottak meg.

A büntetőkártérítés összegét később egy szövetségi bíró jelentősen csökkentette, a tényleges kártérítés viszont érvényben maradt. Ez vezetett a most lezárult újabb tárgyalási szakaszhoz, amely kizárólag a büntetőkártérítés kérdésére összpontosított.

T.I. és Tiny jogi képviselői ezúttal 90–125 millió dollár közötti büntetőkártérítést kértek, az esküdtszék azonban végül úgy döntött, hogy nem ítél meg további összeget.

Bár az OMG Girlz így elesett a plusz kártérítéstől, a korábban megítélt tényleges kártérítés továbbra is érvényben marad.

A 2015-ben feloszlott OMG Girlz az elmúlt időszakban ismét aktívabb lett: új kislemezeket jelentetett meg, rövid turnéra indult a Coca-Cola támogatásával, és jelenleg közel 90 ezer havi hallgatóval rendelkezik a Spotifyon.

A mostani döntéssel az MGA Entertainment újabb fontos jogi sikert könyvelhetett el az évek óta húzódó perben, amelynek ezzel még mindig nem biztos, hogy végleg pont került a végére.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket