Orville Peck őszintén vallott öngyilkossági kísérletéről és új albumáról
Írta: Ostroml
Megrázó részleteket osztott meg életének egyik legsötétebb időszakáról Orville Peck. A maszkjáról ismert countryénekes elmondta, hogy 2023-ban egy szándékos túladagolással megpróbált véget vetni az életének, és ez a fordulópont alapjaiban változtatta meg őt emberként és dalszerzőként is.
Az eset két nappal azelőtt történt, hogy kénytelen volt lemondani a Bronco turnéját. Peck elárulta, hogy akkoriban súlyos függőségekkel küzdött.
„Súlyos drogfüggő voltam, és alkohollal próbáltam megküzdeni a problémáimmal.” Elmondása szerint egy mély összeomlás után visszatért a hotelszobájába, ahol megpróbált véget vetni az életének.
Az énekes szerint ez lett élete egyik legfontosabb fordulópontja.
„Óriási változást hozott az életemben. Rengeteg felismeréssel járt, és utólag úgy érzem, ennek meg kellett történnie.”
A történteket egy szakítás és a rehabilitáció követte, amelyek közvetlenül inspirálták szeptember 18-án megjelenő negyedik stúdióalbumát, a Mule-t.
A 13 dalból álló lemez időrendi sorrendben meséli el azt az évet, amely teljesen átformálta Peck életét: a függőség mélypontjától a józanodás nehéz útján át egészen az újrakezdésig. Az album a klasszikus country történetmesélést ötvözi bluegrass és Americana hatásokkal, miközben a dalszövegek a korábbiaknál is személyesebbek.
Peck szerint ma már nem tud kompromisszumot kötni a dalszerzésben.
„Ha nem mondom el az igazságot a dalaimban, mindig úgy érzem, becsapom magam.” Éppen ezért a Mule nem próbálja megszépíteni a nehéz időszakokat, hanem nyers őszinteséggel mutatja be azokat.
A rehabilitáción szerzett élményekből született meg a Rehab Blues is, amely meglepő módon nem komor ballada lett.
Az énekes szerint elsőre kézenfekvőnek tűnt volna egy szomorú dal megírása, de a valóság egészen más volt.
„Nem akartam ott lenni. Úgy éreztem, csak az időmet vesztegetem, és azt hittem, velem nincs is semmi probléma. Ezért inkább a lehető legviccesebb dalt írtam erről az egészről.”
Orville Peck korábban is többször beszélt arról, hogy zenéjében saját identitását és személyes történeteit dolgozza fel, ugyanakkor úgy véli, a művészetnek nem kell teljesen szó szerint önéletrajzinak lennie. Szerinte egyszerre lehet mélyen őszinte és teátrális, miközben továbbra is megőrzi azt a karaktert, amelyet a maszk mögött felépített.
A Mule minden jel szerint pályafutása legszemélyesebb albuma lesz, amelyben a korábbi misztikum helyét minden eddiginél nyíltabb önvallomások veszik át.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: