Pretence bemutatja új single-jét: Dragon
Írta: Ostroml
Az ausztrál születésű, jelenleg Kanadában élő Pretence producer és DJ igazán erős belépőt tett az elektronikus zenei világba legfrissebb munkájával, a „Dragon” című dallal. A szám a Rezz által alapított HypnoVizion kiadónál látott napvilágot, és a techno és psy-trance elemek egyedi ötvözetével, éles szintetizátorokkal és erőteljes basszusvonalakkal ragadja magával a hallgatót.
Pretence saját bevallása szerint a sydney-i underground rave-ek világából indult, és most, 27 évesen, már Kanadában építi karrierjét. Korábban olyan kiadóknál jelentek meg munkái, mint a Moretin és az Omens Records, valamint együtt dolgozott CABLE-lel és FETISH-sel is. Neves előadók – köztük Nitti, Wax Motif, Dr. Fresch, Matroda és AC Slater– támogatásával Pretence egyre erősebb pozíciót vív ki magának az elektronikus zenei színtéren.
Mielőtt elhagyta volna Ausztráliát, Pretence készített egy szettet „Pretence Presents: Exile” címmel, amelynek célja az volt, hogy megmutassa Kanadának, mire számíthatnak tőle élőben. Ebben a szettben hangzott el először a „Dragon”, amely végül eljutott Rezzhez, Pretence egyik legnagyobb inspirációjához. A dal annyira megragadta, hogy Pretence további demókat küldött neki, és ennek eredményeként a HypnoVizion kiadó végül megjelentette a tracket.
A „Dragon” nem csupán egy újabb megjelenés, hanem mérföldkő Pretence pályafutásában, amely egyre inkább globális színtéren is ismertté teszi a nevét.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: