Ricardo Villalobos, Sven Väth és sokan mások is érkeznek a Balaton Soundra!
A decemberben bejelentett világsztárok után egy újabb, impozáns „csokorral” rukkoltak elő a MasterCard Balaton Sound szervezői. Zamárdi szabadstrandján júliusban a legaktuálisabb fesztiválkedvenc, a Disclosure mellett biztosan színpadra lép a Rudimental, Ricardo Villalobos, Dillon Francis, Baauer és a fesztivál egyik legnépszerűbb visszatérője, Sven Väth is. A kedvezményes „early bird” jegyek 70%-a már elkelt és minden bizonnyal a maradék néhány ezer darab is napokon belül gazdára talál.
Tízezrek várják már július közepét, amikor Zamárdi szabadstrandján nyolcadszorra is megnyitja kapuit Európa egyik legnépszerűbb vízparti fesztiválja. „Az „early bird” időszakban kibocsátott bérletek majd’ 70%-át néhány hét alatt elkapkodták, így várhatóan néhány napon belül befejeződik a kedvezményes jegyelővételi időszak” – jelentették be a szervezők. Az első körben megismert nevek – többek között David Guetta, Wiz Khalifa és Martin Garrix – mellé, a legfrissebb hírek szerint, újabb tucatnyi világsztár sorakozott fel. Így például a brit elektronikus tánczene világában tavaly slágereivel és Settle című bemutatkozó albumával diszkóforradalmat kirobbantó Disclosure, s a német elektronikus zene egyik legfontosabb alakja, a legendás, iskolateremető, a mindig megújulni képes művész, akit a techno keresztapájaként regisztrál a világ, azaz Sven Väth. Jön továbbá a nemzetközi szupersztár, Ricardo Villalobos, akinek monumentális szettjét végignyomni akkora kiváltság, mint egy űrkapszulában együtt koktélozni Salvador Dalíval. Járt már nálunk, de szívesen halljuk újra az Itáliából származó, de már Stockholmban született Alessot, aki nem az olasz, hanem a Swedish House Maffiával ápol közeli kapcsolatot és könnyed, mindig pörgős, monumentális hangzású tánczenéje nem egyszer szólalt már meg teltházas stadionokban is. Itt lesz Nagy-Britannia legaktuálisabb drum'n'bass kollektívája, a műfaj jövőjét meghatározó alakulatok közül eddig elért sikerei alapján magasan kiemelkedő, négytagú londoni formáció, a Rudimental. Sound vendég idén Harry Bauer Rodrigues, ismertebb nevén Baauer, amerikai DJ és producer, a súlyos, gyomorba öklöző basszusokra épülő trap műfaj képviselője is. Érkezik Dillon Francis, a mindössze huszonhat éves, elvetemült amerikai elektronikus zenész, DJ és producer, Los Angeles-ből. Az utóbbi idők egyik legizgalmasabb és legmodernebb drum'n'bass formációja két sikert sikerre halmozó bécsi elektronikus zenész, Reinhard 'Camo' Rietsch és Markus 'Krooked' Wagner projektje szintén Zamárdiban lesz látható. Az amerikai Krewella formáció két mutatós, forróvérű és dalos kedvű partycica valamint egy trendérzékeny producer édeshármasa. Aktuális, keresett, 100%-os fordulatszámon pörgő EDM-sztárok, akik a bolygó legeldugottabb pontján is képesek összehozni egy több tízezer embert. A Pretty Lights az elektronikus és az élőzene impozáns együttállásáról szól. Totális zenei élményt nyújt, valódi csemege, ínyencség, kuriózum, a válogatós e-zene fogyasztók testi és lelki egyensúlyának fenntartását minden körülmények között elősegítő szuperanyag. Maya Jane Coles egy egyedi stílusú és látásmódú, sokoldalúságáról ismert elektronikus zenész, producer és DJ, elsősorban sötét atmoszférájú, finoman borzongató, sejtelmes, mégis bensőséges deep house zenéiről ismert. Artyom Stolyarov néven született és Arty néven vált híressé az orosz DJ és producer, a trance nagy reménysége, a műfaj új csillaga, aki szintén a Balaton-parton lesz az idén nyáron. A fesztivál névadó szponzora idén is a MasterCard lesz. “Az idei év a mobilfizetés éve lesz, így a fesztiválra látogatóknak PayPass ™ bankkártyájuk mellett érdemes magukkal hozni a mobiltelefonjukat is, hogy igazán kiélvezhessék a MasterCard által nyújtott felbecsülhetetlen élményeket.” – mondta Mondovics Péter, a MasterCard marketing menedzsere. Eddig így fest a Mastercard Balaton Sound: RICARDO VILLALOBOS, SVEN VÄTH, FELIX DA HOUSECAT, MAYA JANE COLES, ALESSO, STEVE ANGELLO, KREWELLA, DISCLOSURE, DAVID GUETTA, BAAUER, ARTY, W&W, PRETTY LIGHTS, CAMO & KROOKED, DILLON FRANCIS, MARTIN GARRIX, AZELIA BANKS, WIZ KHALIFA, RUDIMENTAL Kedvezményes jegyek országszerte kaphatók. Kiemelt jegyirodák: Budapesten a Nyugati téren, Sopronban a Várkerületen, illetve a www.fesztivaljegy.hu oldalon.HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: