Ritchie Blackmore 33 év után újra a Deep Purple-lel játszott

Harminchárom évnyi távolság néhány gitárhang alatt tűnt el New Yorkban. Ritchie Blackmore augusztus 12-én váratlanul csatlakozott a Deep Purple-höz a Jones Beach színpadán, hogy egykori zenekarával együtt játssza el az 1972-es Smoke on the Water-t.

Nem teljes reunion volt, nem új turné és nem is egy gondosan felépített visszatérési kampány. Egyetlen dal. Éppen ettől lett ennyire erős.

A 81 éves Blackmore több mint három évtizede nem állt színpadon a Deep Purple-lel. A gitáros és a zenekar útjai a kilencvenes években váltak el, a szakítást pedig hosszú, időnként nyilvánosan is látható feszültség követte. Sokáig még egy egyszeri közös fellépés gondolata is valószínűtlennek tűnt.

A távolságot jól mutatta a Deep Purple 2016-os Rock & Roll Hall of Fame-beiktatása is. Blackmore arra az estére sem ment el, így a rajongók akkor hiába reménykedtek abban, hogy legalább néhány percre ismét összeállhat a klasszikus felállás egy része.

Jones Beachen most minden különösebb ceremónia nélkül megtörtént az, ami akkor elmaradt.

Blackmore már a koncert előtt elejtett egy árulkodó mondatot. Egy podcastban annyit mondott a közelgő estéről, hogy „érdekes lesz”, majd rögtön hozzátette: „Huszonöt éve nem játszottam rockzenét.”

Ez nem túlzás. Az elmúlt évtizedekben Blackmore zenei élete alapvetően másfelé fordult. Candice Nighttal közös Blackmore's Night projektjében reneszánsz és folk hatásokkal dolgozott, miközben a kemény rock, amelynek egyik meghatározó gitárosává vált, egyre távolabb került a mindennapjaitól.

Aztán megszólalt az a riff.

A Smoke on the Water esetében nehéz elválasztani a dalt Blackmore-tól. A néhány hangból álló gitártéma a rocktörténet egyik legismertebb riffjévé vált, kezdő gitárosok generációi tanulták meg rajta az első fogásokat. Több mint fél évszázaddal a dal megjelenése után most ismét annak szerzője játszotta a Deep Purple színpadán.

A rajongói videókon a közönség reakciója szinte azonnal elmondja, mekkora súlya volt a pillanatnak.

Blackmore Ian Gillan, Roger Glover, Ian Paice és Don Airey társaságában állt a színpadon, miközben a jelenlegi Deep Purple és saját múltjának egyik legfontosabb alakja néhány percre ugyanabba a történetbe került vissza.

A dal végén Gillan sem hagyta szó nélkül a vendéget.

Tréfásan úgy vezette fel a történetet, hogy egy „helyi srác” üzent neki: a közelben lakik, esetleg beugorhatna-e egy kis jammelésre. Ezután már nevén nevezte vendégüket, és „abszolút örömnek” nevezte, hogy ismét velük játszhatott „a nagy legenda, az elpusztíthatatlan Ritchie Blackmore”.

A háttértörténet Blackmore verziójában még játékosabb.

Candice Nighttal közös livestreamjében arról mesélt, hogy egy képzeletbeli „AI-galambbal” küldött üzenetet Gillannek Portugáliába, hogy megkérdezze, csatlakozhat-e hozzájuk a ráadásban. A lényeg azonban a vicc mögött volt: Blackmore nem akarta ráerőltetni magát egykori zenekarára.

A válasz végül igen lett.

Ennek azért van jelentősége, mert a Deep Purple és Blackmore története sosem volt egyszerű nosztalgiatörténet. A gitáros meghatározó szerepet játszott abban a hangzásban, amely a zenekart a hard rock egyik alapformációjává tette, ugyanakkor a belső konfliktusok és különösen Gillannel való feszült viszonya ugyanúgy része lett a Purple történetének, mint a klasszikus lemezek.

Ezért a Jones Beach-i találkozásnak nem kellett hosszúnak lennie.

Nem oldott meg három évtizednyi konfliktust, és egyetlen Smoke on the Water sem jelenti automatikusan azt, hogy Blackmore ismét tartósan közeledik a zenekarhoz. Arra viszont elég volt, hogy a Deep Purple történetének két, évtizedeken át külön futó szála néhány percre újra találkozzon.

És talán pontosan ennyi kellett.

Nem nagy bejelentés, nem reunionturné, nem ígéret a folytatásra. Csak Ritchie Blackmore, egy gitár és az a riff, amelyet ötvennégy év után sem lehet összetéveszteni semmi mással.