Roger Waters producerként csatlakozott a Freedom Theatre dokumentumfilmhez

Jeninben a színház ajtaja nemcsak egy előadásra nyílik. Odabent szöveget tanulnak, próbálnak és szerepeket építenek; odakint egy menekülttábor mindennapjai írják át folyamatosan, mit jelent egyáltalán megtartani a következő előadást.

Ezt a két világot követi a Freedom Theatre című dokumentumfilm, amelyhez Roger Waters executive producerként csatlakozott. A Pink Floyd társalapítójának neve nem pusztán újabb stáblista-bejegyzés: nemzetközi figyelmet és potenciális forgalmazói kapcsolatokat hozhat egy jelenleg még utómunkában lévő palesztin filmnek.

A Rishi Pelham által rendezett alkotás középpontjában Ahmed Tobasi színész és rendező áll. Tobasi a jenini menekülttáborban nőtt fel, tizenévesen csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz, majd izraeli fogságba került. Szabadulása után a színház felé fordult, később pedig a Freedom Theatre művészeti vezetője lett.

A 2006-ban alapított intézmény jóval több egy hagyományos színháznál. Előadásokat, filmes és kreatív programokat szervez, különösen a tábor fiataljai számára, és abból indul ki, hogy az alkotás nem menekülés a politikai valóságból, hanem annak egyik lehetséges feldolgozása. A színház történetét közben erőszak, rajtaütések és veszteségek is formálták; alapító művészeti vezetőjét, Juliano Mer-Khamist 2011-ben az épület közelében gyilkolták meg.

Pelham eredetileg nem egy előre megírt politikai dokumentumfilmet akart készíteni. Újra és újra visszatért Jeninbe, a felvételek pedig öt év alatt lassan önálló történetté álltak össze.

„Nem tudatosan vágtam bele ebbe a filmbe. Folyton visszatértem Jeninbe, a színházba és a táborba, egy idő után pedig a történet követelte, hogy elmeséljük” – fogalmazott a rendező.

A film alapvető feszültségét a próbaterem és az azon kívüli világ közötti különbség adja. Az egyik zárt tér, ahol egy jelenetet meg lehet ismételni, a fényeket be lehet állítani, a hibákat pedig újra lehet próbálni. A másik kiszámíthatatlan és irányíthatatlan. Pelham szerint a forgatás előrehaladtával ez a határ fokozatosan eltűnt: a tábor valósága beszivárgott a színházba, a színpad pedig egyre kevésbé maradhatott külön attól, ami odakint történt.

Az ötéves munka így idővel kulturális archívummá is vált. A produkció leírása szerint a felvételek egy olyan időszakot őriznek meg Jenin életéből, amelynek helyszínei és közösségei azóta részben szétszóródtak. A dokumentumfilm tétje emiatt már nemcsak az, hogy Tobasi képes-e nyitva tartani egy színházat, hanem az is, mi marad meg egy közösségből a képeken, amikor a körülötte lévő világ eltűnik vagy átalakul.

A zenének szintén fontos szerep jut. Pelham társszerzőként dolgozik a film kísérőzenéjén, amelyben palesztin alkotók, köztük Sama’ Abdulhadi techno-DJ és producer munkái is megszólalnak. Ez tovább tágítja a történetet: a színház mellett a palesztin elektronikus zene is ugyanannak a kulturális önkifejezésnek a részeként jelenik meg.

A Freedom Theatre még a végső utómunka szakaszában tart. A készítők a velencei filmfesztivál idején potenciális forgalmazókkal és partnerekkel tárgyalnak, de a film nem szerepel bejelentett velencei verseny- vagy vetítési programban. A fesztiválkörút és a szélesebb nemzetközi bemutatás a befejezés után következhet.

Waters csatlakozása szervesen illeszkedik az elmúlt évek nyilvános szerepvállalásaihoz. A zenész régóta támogat palesztin ügyeket, és rendszeresen bírálja Izrael politikáját, valamint azokat a nyugati művészeket és politikusokat, akiknek álláspontját elégtelennek tartja. Nemrég a velencei filmfesztivált konkrét palesztinpárti lépésekre felszólító művészi nyílt levelet is aláírta.

Zenei oldalról ugyanezt a vonalat vitte tovább, amikor Mona Miari palesztin énekesnővel kilencperces, arab–angol változatban gondolta újra a Comfortably Numbot. A megjelenéshez kapcsolódva a Palestine Children’s Relief Fund támogatására buzdította követőit.

A Freedom Theatre premierdátumát és forgalmazóját egyelőre nem jelentették be. A projekt további fejleményei a filmet készítő Bathtub Films oldalán követhetők.