Cikkek száma: 6788
onemusic logo

Scuba lemondta az összes augusztusi fellépését, köztük a B.my.Lake fesztivált is


Az angol producer/dj orvosi tanácsra döntött úgy, hogy egészségügyi problémait figyelembe véve nem vállal egyetlen fellépést sem augusztusban.

A Hotflush feje, eredeti nevén Paul Rose a Facebook oldalán tett közzé egy írást múlt héten, amelyben ezt írja: „Néhányan tudhattátok már, hogy nincs minden rendben az egészségemmel. Az utóbbi hetekben ez a probléma komolyodott és folyamatos visszatérő vendége voltam a kórházaknak, hogy fény derüljön végre arra, mi is a bajom.”

Hozzátette: „Örömmel jelenthetem, hogy a helyzetem már stabilizálódott és a gyógyulás útjára léptem. Sajnos ez azzal jár, hogy az orvosok tanácsára legalább az augusztusi fellépéseket mindenképpen le kell mondanom annak érdekében, hogy teljesen felépüljek. Az egyik oka a folyamatos megbetegedéseknek az volt, hogy nem fordítottam elég időt a felépülésekre, így ez alkalommal nem volt választásom. Teljesen kifacsarva érzem magam amiatt, hogy le kell mondanom a fellépéseket erre az időszakra és mindenkitől mélységesen elnézést kérek, ha elégedetlenséget vagy csalódottságot okozok, úgy a szervezőknek, mint a rajongóknak egyaránt. Remélhetőleg mielőbb viszontlátjuk egymást!” A lemondások Scuba dublini, tokiói, birminghami, ibizai és londoni fellépései mellett sajnos a magyarországi (B.my.Lake) fellépését is érinti. A naptára szerint leghamarabb augusztus 29-én, Montrealban találkozhatunk vele újra a dj pult mögött. Forrás: Resident Advisor
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

Katlan 2025